Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

A busz másik sofőrje veszthette életét a szlovákiai balesetben

A busz másik sofőrje veszthette életét a szlovákiai balesetben

Egy mentőszóvivő szerint jelenleg nyolc személy van kritikus állapotban, 13-an súlyosan, 38-an pedig könnyeben sérültek meg.

Új információkat közöltek a szlovákiai buszbalesetről

Új információkat közöltek a szlovákiai buszbalesetről

Az utasok közül 18-an indultak el hétfő este és érkeztek meg Magyarországra.

Szlovákiai buszbaleset egyik sebesültje: ennyi vért még csak a filmekben láttunk

Szlovákiai buszbaleset egyik sebesültje: ennyi vért még csak a filmekben láttunk

A szlovák egészségügyi miniszter elmondta, miszerint nagyon aggasztó a sérülések mértéke, ugyanis súlyos, polytraumás esetekről van szó, három főt pedig már tegnap délután megoperáltak.

Lakatot tett a munkahelyére vásárolt tejes flakonra egy irodai dolgozó

Lakatot tett a munkahelyére vásárolt tejes flakonra egy irodai dolgozó

Voltak, akik ledöbbentek az extra védelem láttán, mondván, egy liter tej miatt ez kissé túlzás, míg mások kiemelték, ha az emberek nem nyúlnának más holmijához, senkinek eszébe sem jutna ezt tenni.

Ez okozhatta a tragikus szlovákiai buszbalesetet

Ez okozhatta a tragikus szlovákiai buszbalesetet

Elaludhatott annak a magyar busznak a sofőrje, amely hétfőn délelőtt rohant egy kamionba a szlovákiai D2-es autópályán.

Csökkennek az energiaárak, az EU pozitívan tekint a gazdasági kilátásokra

Csökkennek az energiaárak, az EU pozitívan tekint a gazdasági kilátásokra

Noha az Egyesült Államokban recesszióról beszélnek, Kína pedig nagyon lassan lábal ki a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesésből, eközben az EU felfelé módosította gazdasági kilátásait.

Szlovákiai buszbaleset: 8 embert kritikus állapotban szállítottak kórházba

Szlovákiai buszbaleset: 8 embert kritikus állapotban szállítottak kórházba

Úgy tudni, összesen 10 embert szállítottak kórházba a Szlovákiában történt buszbaleset után, közülük 8 ember kritikus állapotban van.

Magyar busz karambolozott Szlovákiában, egy ember meghalt, 59 megsérült

Magyar busz karambolozott Szlovákiában, egy ember meghalt, 59 megsérült

A baleset a pozsonyzávodi pihenőhelynél történt.

A vasutassztrájk miatt változások lesznek a Németországba tartó vonatjáratokon

A vasutassztrájk miatt változások lesznek a Németországba tartó vonatjáratokon

Noha a tervezett német vasútsztrájk elmarad, a járatokat újra kell ütemezni, s így is lehetnek fennakadások a vasúti közlekedésben.

Újdonsült anyukákat vezetett meg egy brit szerencsejátékkal foglalkozó cég

Újdonsült anyukákat vezetett meg egy brit szerencsejátékkal foglalkozó cég

A cég bloggereket fizetett le, hogy írjanak az újdonsült anyukáknak szóló tippeket, hogy aztán a gyanútlan nőknek folyamatosan ajánlgassák az oldalon a cég online kaszinójátékait.