Lengyelország egyik legnagyobb bevásárlóközpontja volt.
Az Exit Travel dunaszerdahelyi irodájának ablakát dekorálta ki valaki egy egyértelmű üzenettel.
A legtöbben továbbra is júliusban és augusztusban utaznak, de az elő- és utószezon iránt is nő az érdeklődés.
Egy másik férfit is letartóztattak, akit ugyanezzel vádolnak.
Négy német állampolgár volt a helyszínen, akik fehér rózsákat helyeztek el a náci diktátor emlékére annak nyugat-ausztriai szülőházánál.
A szlovák hatóságok szerint a 19 éves fiú 46 éves apja követhette el a kegyetlen gyilkosságot.
A három német állampolgárt kémkedéssel és katonai technológiák ellopásával gyanúsítanak Kína javára.
A masszív lavina szombat délután omlott le, s maga alá temette a férfit.
A Kanári-szigetek lakosainak ezrei tiltakoztak a közelmúltban a tömegturizmus szigetvilágukra gyakorolt hatásai ellen.
Az angliai Heald Greenben élő asszony biztos volt benne, hogy csalók hívták fel, holott az igazság az volt, hogy valóban megnyerte az említett összeget.
Amszterdam bejelentette, hogy a túlzott turizmus elleni küzdelem részeként leállítja az új szállodák építését.