Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Emlékhely készül a Liszt Ferenc téren a nyilasok áldozatainak tiszteletére

Emlékhely készül a Liszt Ferenc téren a nyilasok áldozatainak tiszteletére

Emlékhely készül a Liszt Ferenc téren a nyilasok áldozatainak tiszteletére
Shutterstock

Így emlékeznek meg az áldozatokról.

Terézváros Önkormányzata emlékhelyet létesít a Liszt Ferenc téren azoknak a több száz áldozatnak az emlékére, akiket a nyilas uralom idején a téren kivégeztek és tömegsírba temettek – közölte az önkormányzat az MTI-vel.

A cikk a videó után folytatódik

A téren végighúzódó fekete törésvonalak jelölik majd azokat a pontokat, ahonnan az embereket elhurcolták vagy ahol a holttesteket eltemették. Az önkormányzat szerint a tér a budapesti zsidóság tragikus sorsának egyik szimbóluma.

A közlemény szerint 1945. január 10-én zsidó emberek százait hurcolták a térre, ahol kivégezték, majd elhantolták őket. A később feltárt tömegsírban közel 500 áldozatot találtak, és egy 1977-es cikk szerint ez volt Budapest legnagyobb tömegsírja a Duna-parton történteken kívül.

Soproni Tamás polgármester kiemelte, az emlékhely lakossági kezdeményezésre jött létre, az előkészítésben pedig Katona Csaba történész nyújtott szakmai segítséget. Fontosnak nevezte az emlékezet ápolását, amíg még élnek szemtanúk.

A nyílt pályázatra beérkezett 14 alkotás közül az INDIVIDIN Stúdió Kft. Hasadás című műve lett a győztes. A projekt célja, hogy méltó módon emlékezzen meg a tragédiáról, tisztelegjen az áldozatok előtt és figyelmeztessen a történtek tanulságaira.