Nincs maximális egyetértés az orosz embargó kapcsán, egy osztrák miniszter szerint még nem áll készen az EU
Egy osztrák miniszter kijelentette, meglátása szerint az orosz olajembargó „több kárt okozna, mint hasznot”.
Margarete Schrambock, a digitális és gazdasági ügyekért felelős osztrák szövetségi miniszter Funke hírügynökségnek adott interjújában kijelentette, Ausztria továbbra is ellenzi az embargót, hozzátéve, hogy „ez egy vörös vonal Ausztria számára”.
Megjegyezte, meglátása szerint sem Ausztria, sem Németország nem ért egyet az embargóval, szerinte ugyanis egy ilyen szankció „sokkal több kárt okozna, mint hasznot” – idézte a TASS.
Javaslata szerint az Európai Uniónak környezetbarát módszereket kellene kidolgoznia a földgázkitermeléshez, meglátása szerint pedig ehhez a blokknak új partnerekre lesz szüksége, példaként pedig Szaúd-Arábiát említette, ugyanis az ország élen jár napenergia- és hidrogénenergia-projektek terén.
Nem sokkal korábban Alfred Stern, az OMV osztrák olaj- és gázipari vállalat vezérigazgatója a Kuriernek adott interjújában úgy fogalmazott, az uniós országok még nem állnak készen az orosz gázszállítások embargójára, megjegyezve, hogy szerinte az embargó negatív hatással lenne az EU gazdaságára.