Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Elütött két iskolás gyereket egy taxis, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott

Elütött két iskolás gyereket egy taxis, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott

Elütött két iskolás gyereket egy taxis, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott
Shutterstock/Illusztráció

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy taxisofőr ellen, aki a vád szerint két kiskorút sodort el egy forgalmas egri kereszteződésben, majd anélkül hajtott tovább, hogy meggyőződött volna arról, szükségük van‑e segítségre.

A 2024 decemberében történt esetben a gyerekek könnyű sérüléseket szenvedtek, a sofőr viselkedése azonban súlyos büntetőjogi következményekkel járhat. A vádirat szerint a férfi a jelzőlámpa zöld jelzésére indult el taxijával, és balra kanyarodott, miközben a zebrán két gyermek – sietve, de szabályosan – megkezdte az átkelést.

A cikk a videó után folytatódik

A sofőr figyelmetlensége miatt nem észlelte a balról érkező gyalogosokat, így a gyalogátkelőhelyen nekiütközött a lánynak, a fiút pedig elsodorta.

A vádlott ezután megállt, kinyitotta az ajtót, és a földön ülő fiútól megkérdezte, hogy van‑e valami baja. A vádirat szerint azonban, mivel „választ nem kapott”, a férfi továbbhajtott, majd néhány méterrel arrébb ismét megállt. Ekkor újra kinyitotta az ajtót, de nem szállt ki, csak hátranézett, majd végleg elhajtott anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a gyerekek megsérültek‑e, vagy szükségük van‑e segítségre. A baleset következtében mindkét sértett elesett és könnyű sérülést szenvedett.

Az ügyészség a férfit segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével vádolja. A vádiratban pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozták, tekintettel arra, hogy a sofőr a baleset okozójaként köteles lett volna meggyőződni a gyerekek állapotáról, és szükség esetén segítséget nyújtani.