Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Eltűnt egy ungvári magyar nő, mint kiderült, gyilkosság áldozata lett

Eltűnt egy ungvári magyar nő, mint kiderült, gyilkosság áldozata lett

Eltűnt egy ungvári magyar nő, mint kiderült, gyilkosság áldozata lett
Fotó: Twenty20

Jackovics Gabriella eltűnését munkatársai jelentették a hatóságoknak január 10-én, azonban már csak a holttestét találták meg a hatóságok.

A Kárpáti Igaz Szó számolt be az eltűnt ungvári magyar nő eltűnéséről, akinek már csak holttestét találták meg a hatóságok, az ügyben folytatott nyomozás azonban sikerre vezetett és megtalálták a férfit, aki meggyilkolta a 37 éves nőt.

A cikk a videó után folytatódik

Mint kiderült, a házas férfi viszonyt folytatott a nővel, a gyilkosságot pedig egy bírósági ülésen ismerte be, ezt követően pedig 60 napos előzetes letartóztatást rendeltek el vele szemben, ráadásul óvadék ellenében sem szabadulhat. Az elkövető a bíróságon elmondta:

„Fenyegetőzött, hogy felhívja a feleségemet, és felfedi előtte a kapcsolatunkat. Azt akarta, hogy szakítsak a feleségemmel, és vele kezdjek új életet. Hivatalosan elváltunk, ám egy fedél alatt éltünk a feleségemmel. Nem szándékosan tettem, nem akartam megölni”.

A nő eltűnését munkatársai jelentették be január 10-én, miután nem ment be dolgozni, a rendőrség pedig nyomozást indított az ügyben, melynek során kiderült, hogy szomszédai már december 30. óta nem látták az eltűnt nőt. A nő állítólag napokkal azelőtt, hogy bejelentették volna eltűnését, egy üzenetben azt írta főnökének, hogy Magyarországra utazott.

A Magyarországon élő nagynénjének pedig azt üzente, hogy két hétre elutazott egy nyaralásra, sőt, a nyaralásról még fotókat is küldött barátnőjének, ám ez gyanússá vált, ugyanis a nő egyik képen sem szerepelt, s mint később kiderült, a fotókat az internetről töltötték le.

A nyomozás végül azzal zárult, hogy a nő holttestét megtalálták, abban a házban, ahol korábban édesanyja lakott, a boncoláskor pedig olyan nyomokat találtak, melyek erőszakos halálra utalnak. Az orvosszakértő szerint a nőt halála előtt bántalmazták, majd megfojtották, a gyilkossággal pedig egy 30 éves nagyszőlősi férfit gyanúsítottak meg, akiről kiderült, hogy ő írta az üzeneteket a nő ismerőseinek, a bíróságon pedig be is ismerte tettét.