A hírt ügynöke, Laurent Savry erősítette meg, aki közölte, hogy a színésznő a franciaországi Nemours-ban, gyermekei körében halt meg. Cardinale 1938 áprilisában született Tuniszban, szicíliai szülők gyermekeként. 16 évesen szépségversenyt nyert, ahol „Tunisz legszebb olasz nőjének” választották. A díj egy utazás volt a Velencei Filmfesztiválra, ahol rendezők és producerek figyeltek fel rá. Bár eredetileg tanár szeretett volna lenni, édesapja szavaival élve úgy döntött, hogy „ad egy esélyt ennek a mozi-dolognak”.

Pályája kezdetén számos nehézséggel kellett szembenéznie. Tinédzserként kisebb szerepeket vállalt, amikor megerőszakolták, és kiderült, hogy terhes. Egy mentora tanácsára titokban, Londonban hozta világra fiát, Patricket, akit éveken át öccseként mutatott be. Nyelvi háttere – francia, arab és szicíliai dialektus – miatt olasz filmjeiben gyakran szinkronizálták.

1963-ban robbant be a nemzetközi filmvilágba, amikor Federico Fellini Oscar-díjas 8 és 1/2 című filmjében, valamint Luchino Visconti monumentális történelmi drámájában, A párducban szerepelt. Cardinale később így emlékezett: „Visconti barnán, hosszú hajjal akart. Fellini szőkének.”

Hollywoodban is dolgozott

A 60-as években Hollywoodban is dolgozott: szerepelt Blake Edwards A rózsaszín párduc című filmjében, Sergio Leone Volt egyszer egy Vadnyugat című klasszikusában, és együtt játszott Henry Fondával, valamint Charles Bronsonnal. A kritikusok az „európai háború utáni glamour megtestesítőjeként” méltatták.

Pályafutására visszatekintve Cardinale egy különleges emléket idézett fel: „A legjobb bókot David Niventől kaptam A rózsaszín párduc forgatásán. Azt mondta: ‘Claudia, a spagetti mellett te vagy Olaszország legnagyobb találmánya.’”

A 70-es évek elején elvált Franco Cristaldi producertől, majd élete végéig tartó kapcsolatot kezdett Pasquale Squitieri nápolyi rendezővel, akitől egy lánya született. A 80-as éveiben is aktív maradt, utoljára 2020-ban szerepelt a svájci Bulle című sorozatban – írta a BBC.

2000-ben az UNESCO jószolgálati nagykövetévé nevezték ki a nők jogaiért végzett munkájáért, 2002-ben pedig életműdíjat kapott a Berlini Filmfesztiválon. Egy interjúban így fogalmazott: „Több mint 150 életet éltem: prostituált, szent, romantikus nő, mindenféle asszony – és csodálatos lehetőség volt újra és újra megváltozni.” Alessandro Giuli olasz kulturális miniszter így emlékezett rá: „Az egyik legnagyobb olasz színésznő volt minden időkben, az olasz elegancia megtestesítője.”