Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Egymillió magyar mindössze napi 414 forintot költhet ételre

Egymillió magyar mindössze napi 414 forintot költhet ételre

Egymillió magyar mindössze napi 414 forintot költhet ételre

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint javult a helyzet a korábbiakhoz képest, ám mindez nem jelenti azt, hogy kielégítő lenne a helyzet.

Az RTL Híradó számolt be a KSH által közzétett adatok alapján arról, miképpen boldogul a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező egymillió magyar ember, ha élelmiszer- és ételvásárlásról van szó.

A cikk a videó után folytatódik

Az adatok a 2018-as évre vonatkoztak, ezekből pedig kiderült, hogy a legszegényebbeknek mindössze napi 414 forint jut élelmiszerre, ebből az esetek többségében pedig kenyeret és burgonyát vesznek. Szintén kimutatták azt is, hogy a szerényebb keresetűek harmadával kevesebb húst, és feleannyi gyümölcsöt fogyasztanak, mint tehetősebb társaik.

A fenti bejátszás szerint 2017-ben még ennél is rosszabb volt a helyzet, akkor ugyanis csak napi 343 forint jutott a legszegényebb rétegnek élelemre, az összeg növekedését pedig béremelések segítették. A Portfólió elemzője az RTL Híradónak elmondta, a legszegényebbek a jövedelmük mintegy harmadát költik el ételre, míg a tehetősebbeknél az erre fordított összeg a jövedelem ötödét teszi ki.

Nem meglepő, ám mindenképpen érdekesség, hogy a legalacsonyabb keresettel rendelkező egymillió magyar 2018-ban fejenként 11.444 forintot költött évente ruhára, míg cipőre mindössze 5.975 forint jutott nekik.