Még mindig sok a kérdőjel Egyiptom egyik leghíresebb fáraójának halála kapcsán
A történelem sok rejtélyes kérdése közül I. Ramszeszhez több is kapcsolódik.
I. Ramszesz rövid uralma ellenére az ókori Egyiptom egyik leghíresebb fáraója, ám halálának pontos okai még ma is feltáratlanok a történészek és archeológusok számára egyaránt. Ramszesz az egyiptomi XIX. dinasztia első fáraója volt, aki időszámításunk előtt 1292-től 1290-ig uralkodott.
Habár hatalma rövid ideig, alig 14-16 hónapig tartott, mégis fontos jelentőségűnek tartják, mivel dinasztiájának sikerült megszilárdítania Egyiptom határait és belső stabilitását. Ramszesz és utódai I. Széthi és II. Ramszesz pedig a hatalom és a jólét időszakát hozták el Egyiptom számára.
I. Ramszesz halálának pontos körülményei ugyanakkor homályba vesznek, és a mai napig több elmélet létezik arról, mi okozhatta a fáraó vesztét. Egyik szerint Ramszesz egy csatában vesztette életét, míg mások szerint természetes okok vezettek a halálához.
A régészek és történészek sokáig kutattak I. Ramszesz sírja után, és végül 1817-ben fedezték fel a Királyok Völgyében, ahol egy kisebb, sebtében épített kamrába temették. Maradványai kalandos úton fosztogatók kezére került, majd az Egyesült Államokba vitték, a kétezres évek elején viszont visszakerült Egyiptomba.
A múmia vizsgálata során nem találtak egyértelmű nyomokat erőszakra vagy súlyos sérülésekre, amelyek harcra utalnának. A szénizotópos kormeghatározás és a modern orvosi vizsgálatok sem tudtak egyértelműen választ adni a halál okára, ám minden bizonnyal betegségek kínozták, többek között fülgyulladást is megállapítottak nála.