Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Történelmi bejelentést tett Ferenc pápa

Ferenc pápa történelmi jelentőségű bejelentést tett a keresztény egység jegyében azzal, hogy közlése szerint a római katolikus egyház készen áll elfogadni egy közös időpontot a húsvét ünneplésére.

...svg content...Fotó: Unsplash/Ágatha Depiné
Európa

Takács Petra

Szerkesztő

A katolikus egyházfő ezt a keresztény egységért végzett imahét zárómiséjén jelentette be, ahol kiemelte a felekezetek közötti párbeszéd és együttműködés fontosságát. „A katolikus egyház készen áll elfogadni azt az időpontot, amelyet mindenki szeretne, az egység időpontját” – fogalmazott a pápa a szentbeszédében.

Az egyházfő rámutatott arra az érdekes egybeesésre, hogy idén a Gergely- és a Julián-naptár szerint is ugyanakkor ünneplik a húsvétot, ezt a kivételes alkalmat pedig szeretné felhasználni arra, hogy előmozdítsa a keresztény egység ügyét.

„Felhívást intézek, hogy az idei időpont egybeesése emlékeztessen minden keresztényt arra, hogy határozott lépést kell tennünk az egység felé, mégpedig egy közös húsvéti időpont körül” – mondta Ferenc pápa.

A húsvét időpontjának meghatározása jelenleg attól függ, hogy az adott egyház a Julián- vagy a Gergely-naptárt követi-e, ami gyakran több hetes eltérést eredményez az ünnep megtartásában, mindez pedig régóta fennálló különbség a keresztény felekezetek között.

Majka megint megszólalt a cukrászdás ügyben, elnézést kért

Majka megint megszólalt a cukrászdás ügyben, elnézést kért

Majka elnézést kért, és azt mondta, szívesen megkóstolná a róla készült süteményt, ha a cukrászda félretesz neki egyet belőle.