Egy munkanap a járvány alatt IV. rész – „Még a VIP ügyfelek sem tartják be a szabályokat, nemhogy a többiek”
Az „egy munkanap a járvány alatt” című cikksorozatunkban hétköznapi emberek történeteit kívánjuk bemutatni, hogy a koronavírus-járvány miként változtatta meg a mindennapjaikat.
„Egy privát kereskedelmi bank fizetési rendszer osztályán dolgozom Bangladesben. A mi részlegünk felel a bankok közötti csekkalapú és elektronikus úton történő átutalásokért. A koronavírust először március 8-án azonosították nálunk, két Olaszországból hazatérő honfitársunknál.
Március 22-én egy Amerikából hazaérkező VIP ügyfelünk jött be a kirendeltségünkbe, és az egyik igazgatótanácsi tagunkkal cseverészett, a menedzserünk legnagyobb megdöbbenésére. Az ügyfelet azonnal elküldtük, mivel késő február óta a kormány arra kért mindenkit, aki külföldről hazatért, hogy legalább két hétig vonuljon önkéntes karanténba.
Természetesen az eset mindannyiunkat sokkolta, mivel mindenki előtt világos volt ez a kérés, viszont még a VIP ügyfelek sem tartották ezt be, nemhogy a többiek. A helyzet elég feszült volt abban az időben, valahogy mindenki izgult. Ebből kifolyólag kitörő örömmel fogadtuk a kollégáimmal, amikor a kormány március 25-én bejelentette mindennek a leállítását, a pénztárnál való készpénzfelvételt kivéve. A boldogságunk azonban nem tartott sokáig.
Március 29-én késő délután felhívott a főnököm, hogy a házunk előtt vár az autójában. Éppen vacsorát főztem, de a kaja még forró volt. Beszálltam az autójába, és nagy sebességgel megindultunk az iroda felé, amikor bejelentette a rossz hírt: a kormány engedélyezte a bankközi átutalásokat. Hosszú órákon át dolgoztunk, hogy válaszoljunk a hivatalos levelekre, és intézzük az utalásokat, miközben fél kiló főtt csirke ment tönkre a konyhámban.
Teltek-múltak a napok, és a körülöttünk lévő településeket sorra zárták le, mert egyre több COVID-19 fertőzöttet találtak. Nekem még mindig dolgozni kellett járnom, ráadásul gyalog, mert nem működött a közlekedés. Ráadásul rengeteget túlóráztam, gyakran egyedül. A bank nyitva tartását és a bankközi elszámolásra szánt időt lerövidítették, ám az elektronikus átutalásokat nem időzítették máskorra, szóval nagyon sokat kellett egyedül dolgoznom a zárás utáni órákban.
Ebben az időben nem igazán reggeliztem, se nem ebédeltem. Mivel agglegényként egyedül élek, ezért sokszor szereztem be éttermekből a kajákat, és időnként munka után sem volt kedvem főzni, szóval akár napokig is éheztem. Az se segítette az életemet, hogy az áruházak és zöldségboltok délután 2-kor bezártak, bőven azelőtt, hogy végeztem volna.
A mentális egészségemen sem segít a helyzet, hogy hat bankár kollégám megbetegedett, és az egyikőjüknek el is hunyt az édesanyja COVID-19-ben. Egyelőre hivatalosan 60-an haltak meg és 1200-nál is többen fertőződtek meg [azóta 9455 fertőzött és 177 halálos áldozat van – szerk.] itthon Bangladesben.
Eközben olyan hírt is kaptuk, hogy egy elismert orvos is belehalt a vírusba. Nem volt rendes lélegeztetőgép a munkahelyén, és a kérését, hogy szállítsák át más kórházba helikopterrel, megtagadták. Szerencsétlen 300 km-t utazott a legközelebbi lélegeztetőgépért, erre másnap elhunyt. Az eset sok mindenkit megdöbbentett, mivel megmutatta, mennyit hazudtak nekünk a COVID-19-re való előkészületekről. Ám gyanítom, nem csak nálunk történik ilyen.”
A sorozat harmadik részét itt olvashatjátok:
