Egy munkanap a járvány alatt III. rész – „nincs egy rendes napi rutin, amihez hozzá tudnék szokni”
Az „egy munkanap a járvány alatt” című cikksorozatunkban azt célozzuk bemutatni, hogy a koronavírus-járvány hogyan alakítja át az átlagemberek mindennapjait.
„Rendőrként és sürgősségisként dolgozom egy közepes méretű városkában. Március elején két hétre hazaküldtek, mivel érintkezhettem egy fertőzöttel, még ha alacsony kockázatú kitettség is volt ez. Ebben az időben a járványnak még annyira az elején jártunk, hogy az erőforrásaink pazarlásának éreztem, és csak forgattam a szemeimet. Főleg, hogy először még csak a tünetek ellenőrzésére adtak ki parancsot, 12 óra múlva pedig már 14 napos kötelező önizolációt rendeltek el.
Az otthon töltött időm alatt kezdődtek a bezárások, és a karanténok. Amikor visszajöttem, már teljesen máshogy nézett ki a rendőrkapitányság és mások voltak a szabványos működési eljárások. Amíg nem jártam dolgozni, sikerült a rohamosan fogyó védőfelszerelés-készletből az egyik utolsó maszkot megszereznem.
Hálás lehetek, hogy sürgősségisként hozzá tudtam férni az átlagosnál nagyobb mennyiségű kesztyűhöz, és némi vírusölő sprayhez. Azt mondták nekünk, hogy óvatosan bánjunk a maszkunkkal, mivel egészen addig nem kapunk újat, ameddig nem érkezik újabb szállítmány, és jelezték azt is, hogy a védőfelszereléseknek is nagyon nehézkes az utánpótlása.
Eközben a rendőrkapitányságon megváltozott az élet: eddig főleg parkolócédulákkal, bírságokkal és adminisztrálással foglalkoztunk, most viszont azt adták parancsba, hogy csak a nagyon komoly balesetek vagy kihágások esetén avatkozzunk közbe.
Kellett néhány hét mire átálltam, de nagyjából sikerült adaptálni az új normát, valami viszont megtört bennem. Nagyon tevékeny voltam ezt megelőzően, én voltam a legjobb az egységemben az idézések tekintetében. Jelenleg egy napnyi értékű munkát akár egy hétre is szétoszthatok, ami egyáltalán nem zavar.
Ami igazán zavar, az az, hogy nincs egy normális rutin, amihez hozzá tudnék szokni. Teljesen véletlenszerűen és megjósolhatatlanul történnek a közúti balesetek, gyakorlatilag bármelyik nap bármelyik percében. Voltak napok, amikor konkrétan semmi sem történt a műszakom alatt, más napokon meg ebédszünetkor történt egy halálos karambol. Két hét alatt két halálos balesetet kellett vizsgálnom a munkaóráim alatt, amire nem volt példa ez előtt a káosz előtt.
Feltűnt, hogy mostanában jóval gyorsabban vezetnek az emberek. Összehasonlításképp, a járvány előtt már akkor megállítottam a gyorshajtókat, amikor 15 km/órával haladták meg a megengedett korlátot, mostanra ez a határ 30 körül van, ami kötelező bírósági eljárást, és akár börtönbüntetést is vonhat maga után, ha halálesetet okoz.
Sokat romlott ez a szám, korábban 120 megállított emberből körülbelül ötöt kellett megbüntetnem azért, mert 30 km/órával meghaladta a sebességhatárt. Ezt a számot már ebben a hónapban elértük, pedig összesen csak öt autót állítottam meg. Kettő a sofőrök közül ráadásul legalább 45 km/órával haladta meg a korlátot.
Azt látom, hogy az ittas vezetés is egyre gyakoribb. Általában legfeljebb három ittas vezetőt kellett letartóztatnom egy hónap alatt, most egy fél hónap alatt kellett ennyit, ráadásul mindegyik délután 5 előtt történt, és ebből ketten balesetbe is keveredtek.
Kétlem, hogy ez normalizálódni fog mostanság. Olyat is hallottam, még 2-5 év kellhet ahhoz, hogy visszatérjünk a korábbi állapotokhoz, és ez is csak abban az esetben, ha nem történik semmi, ami miatt folytatni kell a társadalmi távolságtartást és a karanténokat. Két dolog döbbent le igazán: egyrészt az a sok ember, aki emiatt elvesztette az állását, másrészt azok, akik minden ok nélkül az utcán ténferegnek. Légy szíves, maradjatok otthon!
Tudom, szerencsés vagyok, hogy megtarthattam a munkámat, mivel másoknak nem így alakult a sorsuk. Az események hatására jószívűbb lettem, még azok felé is, akik fényes nappal versenyezgetnek. Már nem osztogatom úgy a bírságokat, így is elég drága, amikor valaki balesetezik, pláne most, amikor fizetetlen szabadságra küldték az embereket, vagy akár ki is rúgták őket.
Tényleg csak azokat bírságolom most, akik a leginkább szembemennek a törvénnyel, még úgy is, hogy sok ember kihasználja ezt a jóindulatot. Annak ellenére, hogy nagyon várom azokat a napokat, amikor újra biztonsággal állíthatom meg az autókat, úgy gondolom, hogy az új, kevésbé statisztikák által vezérelt munkavégzés a járvány után is megmarad. Részemről legalábbis biztosan”.
