Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kiderült, hogy meddig tart az oltások által nyújtott védelem a vírus ellen

Kiderült, hogy meddig tart az oltások által nyújtott védelem a vírus ellen

Kiderült, hogy meddig tart az oltások által nyújtott védelem a vírus ellen
Fotó: Unsplash/Mufid Majnun

Ugur Sahin, a BioNTech vezérigazgatója elárulta a választ a mindenkit foglalkoztató kérdésre.

A vezérigazgató a Bild am Sonntagnak nyilatkozva elmondta, Németországban többnyire azok a betegek kerülnek intenzívre, akik nem oltatták be magukat, a pontos adatok szerint pedig az intenzíven ápolt betegek 74 százaléka nem kapta meg a teljes körű oltást az elmúlt négy hétben.

A cikk a videó után folytatódik

Sahin megosztotta, az emlékeztető oltást csak a teljes oltást követő hatodik hónaptól lehet alkalmazni, s ennek kapcsán mondta el azt is, hogy a klinikai vizsgálatok alapján megállapítható, hogy az antitestek szintje a szervezetben az oltást követő nyolcadik vagy kilencedik hónaptól kezd el csökkenni.

A védettség időtartamára vonatkozó becslések eddig is hat hónap körüli időintervallumra tették az oltások által nyújtott védelmet, ahogyan arról Karikó Katalin is beszélt áprilisban, az Európai Parlament online szemináriumán: