Denis Villeneuve közel egy évtizede úgy harangozta be készülő Dűne-adaptációját, mint „Star Wars felnőtteknek”, ami akkoriban merész és sokak számára kissé lekezelő kijelentésnek hatott, különösen annak fényében, hogy a Star Wars még éppen próbálta újraértelmezni önmagát a mozivásznon.

A rendező nem elsősorban a közönséget kívánta minősíteni, hanem inkább arra utalt, hogy Frank Herbert univerzumát olyan gondolatébresztő, politikailag is rétegzett sci-fi történetként szeretné bemutatni, amely túlmutat a látványos űrcsatákon és a merchandising logikáján.

A Dűne harmadik része

Most, hogy a Dűne harmadik része, ami a Dune Messiah regényt dolgozza fel, hamarosan mozikba kerül, és a filmváltozat a Dűne: Harmadik rész címet kapta, egyre világosabbá válik, hogy Villeneuve állítása bizonyos értelemben helytálló volt. A Dűne-filmek nem egyszerűen érettebb hangvételű űreposzok, hanem tudatos ellenpontjai annak a mitologikus és morálisan letisztított világnak, amelyet a Star Wars képvisel.

Az összehasonlítás már csak azért is kézenfekvő, mert Herbert 1965-ben megjelent regénye számos olyan elemet tartalmazott, amelyek később George Lucast is inspirálhatták, hiszen a sivatagi bolygó, a kiválasztott hős alakja, a galaktikus birodalom és egy titokzatos, vallási jegyeket viselő rend jelenléte mind visszaköszön a Csillagok háborújában. Míg azonban a Star Wars a klasszikus mítoszmesélés hagyományát követve a Jó és a Rossz egyértelmű szembenállására épít, addig a Dűne már alapjaiban kérdőjelezi meg ezt az egyszerű morális felosztást.

A Star Wars világa

A Collider kiemelte, a Star Wars világában a történet lényege, hogy a jók próbákon mennek keresztül, majd megerősödve győzedelmeskednek a gonosz felett, és ez a struktúra a Fény és a Sötét Oldal éles szembeállításában ölt testet. A rossz szereplők egyértelműen azonosíthatók, a jók pedig erkölcsi értelemben igazolt hősökként léteznek, ami tudatosan kritikátlan hozzáállást eredményez a mitikus sémákhoz.

Ezzel szemben a Dűne ugyan szintén felvonultat látványosan kegyetlen antagonistákat, akiknek bukása katarzist kínál, ám a történet középpontjában álló „jók” erkölcsi pozíciója korántsem ennyire tiszta. Paul Atreides felemelkedése nem valamiféle természetfölötti kiválasztottság eredménye, hanem egy évszázadokon át manipulált prófécia beteljesítése, amelyet egy misztikus rend tudatosan készített elő, így a „kiválasztott” mítosza maga is konstrukcióként lepleződik le.

Az erő velünk van

Míg a Star Wars univerzumában a vak hit az erőben pozitív és megtartó erőként jelenik meg, addig a Dűnében a hit tömegeket mozgató, veszélyes eszközzé válik, amit a filmekben hangsúlyosabb szerepet kapó Chani karaktere is kiemel azáltal, hogy kétkedésével folyamatosan relativizálja Paul messiási státuszát.

A két franchise közötti különbség nem csupán tematikus, hanem iparági szinten is érzékelhető, hiszen míg a Disney égisze alatt a Star Wars egyre szerteágazóbb univerzummá bővült, ahol még az önállónak induló történetszálak is egy nagyobb narratív háló részévé válnak, addig Villeneuve Dűnéje tudatosan ellenáll a túlzott terjeszkedésnek. Bár készült egy előzménysorozat Dune Prophecy címmel, amely tízezer évvel a filmek eseményei előtt játszódik, vegyes fogadtatása és időbeli távolsága miatt nem vált a mozifilmek szerves kiegészítőjévé.