Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Dühből egyszerűen megütött egy férfi egy buszra békésen várakozó nőt

Dühből egyszerűen megütött egy férfi egy buszra békésen várakozó nőt

Dühből egyszerűen megütött egy férfi egy buszra békésen várakozó nőt
Twenty20

Súlyos testi sértés bűntette miatt emeltek vádat azzal a férfival szemben, aki hirtelen felindulásból arcon vágott egy buszmegállóban várakozó nőt.

A vádlott 2021. október 31-én 16 óra körül egy Debrecenben lévő buszmegállóban tartózkodott. Vele volt az ittas élettársa is, ezért a férfi taxit hívott, hogy azzal jussanak haza – írta az ugyeszseg.hu.

A cikk a videó után folytatódik

Rövidesen megérkezett értük a jármű, és amikor a férfi élettársa be akart szállni az autóba, a buszmegállóban várakozó sértett észrevette, hogy a nő ruházata piszkos, ezért a taxihoz lépett és erről figyelmeztette a vezetőt.

Közben a sofőr is észrevette a nő ittas állapotát és közölte, hogy emiatt nem szállhatnak be a járműbe, majd elhajtott. A férfi dühös lett és szidta a sértettet, majd odalépett hozzá és egyszer ököllel megütötte, ezt követően élettársával együtt gyalogosan távoztak.

A Debreceni Rendőrkapitányság által lefolytatott nyomozás során megállapították, hogy a bántalmazás következtében az asszony 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett.

A Debreceni Járási Ügyészség a tettét beismerő, többszörös visszaeső vádlottal szemben súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. Vádiratában a járási ügyészség börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta.

A vádirat továbbá mértékes indítványt is tartalmaz arra az esetre, ha a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésén a vádirat szerint beismeri tettét és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról.