Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Drámát és káoszt várt a barátnő az esküvőn, de nem kapta meg, ezért csalódott

Drámát és káoszt várt a barátnő az esküvőn, de nem kapta meg, ezért csalódott

Drámát és káoszt várt a barátnő az esküvőn, de nem kapta meg, ezért csalódott
Shutterstock/Illusztráció

Egy nő vallomása kavart nagy port a Redditen, miután nyíltan elmondta, barátnője esküvője számára „csalódás” volt – nem azért, mert bármi rosszul alakult volna, hanem éppen azért, mert semmilyen dráma nem történt.

A posztban kifejtette, ő és a menyasszony egyetemi baráti körből ismerték egymást, és amikor megkapta a meghívót, rendkívül izgatott lett, hiszen ez volt az első esküvő, amelyen részt vett. „Az előző este mindent előkészítettem. Amikor eljött a nap, korán érkeztem, leültem hátul, és vártam, hogy elkezdődjön a káosz.”

A cikk a videó után folytatódik

Ám meglepetésére semmi ilyesmi nem történt. „Az emberek bejöttek, helyet foglaltak, csendesen üdvözölték egymást. Senki nem veszekedett a helyek miatt, senki nem balhézott a plusz vendégek miatt. Már kezdtem feladni a reményt, amikor megláttam egy nőt kék-fehér ruhában. Volt benne fehér is, de megint… semmi nem történt.”

A Reddit-posztban a nő hozzátette, még a menyasszony sem reagált, amikor a fehér ruhás vendég végigsétált a sorok között. A szertartást „édesnek, de unalmasnak” nevezte, amelyben „abszolút semmi dráma nem volt, még a hagyományos ‘most szóljon, aki ellenzi’ pillanat sem.” – idézte a People.

Minden nyugodt volt

Azt remélte, a lakodalom majd hoz fordulatot, de ismét csalódnia kellett: „Az étel és a zene rendben volt. A beszédek rövidek és kedvesek voltak. Nem voltak részeg rokonok, nem volt meglepetés lánykérés, senki nem veszekedett a desszert miatt. Mindenki csak evett, táncolt és jól érezte magát.”

A nő az este végén a menyasszonnyal is beszélt: „Megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Bevallottam, hogy eléggé csalódott voltam az esküvőjében, és elmagyaráztam mindazt, amit fentebb leírtam. Megkérdezte, tényleg azt reméltem-e, hogy tönkremegy az esküvője.” A nő így folytatta: „Nyugodtan elmagyaráztam (legalább ennyit megtettem), hogy csak egy igazi esküvőt vártam, mint amilyenekről a Redditen olvastam, és mindegyikben volt valamilyen dráma. Furcsán nézett rám, majd továbbment, de láttam rajta, hogy bosszús.”

A történet utóélete sem maradt visszhang nélkül: a posztoló egy héttel később arról számolt be, hogy senki nem tűnt különösebben felháborodottnak, ő azonban még mindig azon töprengett, vajon hibázott-e. „Én voltam a rossz? Ez egyáltalán esküvő volt dráma nélkül?” – tette fel a kérdést. A hozzászólók többsége egyértelműen úgy vélte, hogy a posztoló volt a probléma.

Egy kommentelő így fogalmazott: „Te vagy a rossz, amiért nem te magad okoztad a drámát. A menyasszony azért nézett rád furcsán, mert nyilvánvalóan tudod, hogyan kellene zajlania egy esküvőnek, és semmit nem tettél érte. Volt nálad egy egész flakon vörösbor, és nem használtad??? Óriási gonosz húzás.”