Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,70 Ft
Euró
389,12 Ft
Font
452,54 Ft
Bitcoin
63,092 $

Drámai bejelentés: a Nagy Ő egyik versenyzőjének hamarosan távoznia kell

Lékai-Kiss Ramóna közölte a többiekkel, valaki számára véget ér a Jákob Zoltán szívéért folytatott harc.

Fotó: TV2
Style

Koós Alexandra

Szerkesztő

Jákob Zoltánnak eddig nemcsak kellemes, hanem drámai pillanatokban is lehetett része a Nagy Ő-ben, ám az tény, hogy szebbnél szebb hölgyek versengenek a kegyeiért, akik mindent megtesznek a győzelemért.

A lányok legutóbb bikiniben igyekeztek meghódítani a Nagy Ő-t, bár a randi nem minden esetben úgy alakult, ahogy azt eredetileg szerették volna. Erika például azt mondta, a hangulatot fel kellett volna forrósítani, de ehelyett fagyossá vált. Soron kívül 400 fős küldöttséggel érkezik a kínai elnök, aki miatt a légteret is lezárhatják

A milliárdos eleinte azt gondolta, Enikő csalódást fog számára okozni, de nem így lett, a korábban csendes és visszahúzódó nő elkezdett feloldódni, ami jót a kettejük bontakozó szimpátiának. „Az elején azt hittem, kiábrándulok, aztán a végén visszahozta magát” – mondta akkor Zoltán.

Valakinek távoznia kell

Egyelőre azonban úgy tűnik, Edina áll a lista élén, aki iránt egyre többet és többet érez az üzletember. Ő sem tagadja mindezt, sőt, egy ponton beismerte, hogy kezd beleszeretni a lányba, hiába nem vele volt Párizsban.

A tv2play.hu oldalán megjelent, szerda esti adás rövid előzeteséből pedig kiderül, hogy a műsorvezető, Lékai-Kiss Ramóna drámai bejelentést tett: a versenyzők közül valaki számára véget ér a Jákob Zoltán szívéért folytatott harc.

„Hogy ki lesz az, akinek távoznia kell, azt természetesen a Nagy Ő dönti el. Kérlek Zoli, hozd meg a döntésed most”

– mondta, ezzel sokkolva a lányokat.

Dráma Párizsban, a PSG kiesésével döntős a Dortmund a Bajnokok Ligájában

Eldőlt, melyik csapat jutott be elsőként a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG és a Dortmund közül.

Az USA után olasz egyetemekre is átgyűrűztek a palesztin-párti tüntetések

Azt követően, hogy az Egyesült Államokban már hetek óta jelentős palesztin-párti megmozdulások zajlanak a különböző egyetemeken, a jelenség az olaszországi felsőoktatási intézményekre is átterjedt.