Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Donald Trump élőben hallgatta Kamala Harris beszédét, majd saját platformján kritizálta az alelnököt

Donald Trump élőben hallgatta Kamala Harris beszédét, majd saját platformján kritizálta az alelnököt

Donald Trump élőben hallgatta Kamala Harris beszédét, majd saját platformján kritizálta az alelnököt
Fotó: MTI/EPA/Allison Dinner

Harris mondott valamit, Trump azonnal posztolt. Konkrétumokat azonban ezúttal sem említett a kritikáiban.

A CNN szúrta ki, hogy Donald Trump vélhetően élőben követte Kamala Harris beszédét, ugyanis saját közösségi médiaplatformján, a Truth Social elnevezésű oldalon folyamatosan posztolt az alelnök Demokrata Nemzeti Konvención elhangzott beszéde alatt.

A cikk a videó után folytatódik

A volt elnök megállás nélkül posztolt, reagálva Harris beszédére. Először azt posztolta, hogy „túl sok szó esik a gyerekkorról” Harris beszédében, majd azt jegyezte meg, hogy szerinte az alelnök beszédében „túl sok a köszönöm, túl gyorsan elmondva”.

Később Trump többször is megkérdőjelezte, hogy Harris miért nem valósította meg már alelnöki tisztsége alatt azon politikai javaslatait, melyeket a kampánya részeként terjesztett elő:

„[Harris] azt mondta, hogy »új utat vázolunk fel«, de már három és fél éve volt rá, és nem tett mást, csak KÁROSÍTOTT!”

Trump ezúttal sem fejtette ki, mire gondolt, amikor azt állította, Harris „csak károsított”. A későbbiekben Trump hazugsággal vádolta meg az alelnököt, és megpróbált elhatárolódni Harris róla és a terveiről szóló kijelentéseitől.