Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

ÉLŐ

Clouds
Budapest 21
Dollár
369,75 Ft
Euró
396,22 Ft
Font
468,33 Ft
Bitcoin
66,026 $

Dobrev Klára megfosztási eljárást kezdeményez Sulyok Tamás ellen

A DK EP-listavezetője ki akarja kényszeríteni a köztársasági elnök lemondatását.

...svg content...Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Belpolitika

Koós Alexandra

Szerkesztő

Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés indítsa meg a megfosztási eljárást Sulyok Tamás köztársasági elnökkel szemben. Közlése szerint arra kérte a DK, a Párbeszéd és az MSZP országgyűlési képviselőit, hogy a többi demokratikus párt képviselőivel együtt indítsák el az eljárást az Országgyűlésben. Majd arra emlékeztetett, hogy az ügyben számos kezdeményezést tett, például minden bizonyítékot átadott az ügyészségnek.

Emellett büntetőfeljelentést tett különösen nagy kárt okozó csalás és hivatali kötelesség megszegésével elkövetett hivatali visszaélés gyanújával, valamint írt az Alkotmánybíróság elnökhelyettesének is, hogy fizettessék vissza Sulyok Tamással az összeférhetetlenség miatt jogtalanul felvett, több mint 153 millió forintnyi alkotmánybírói fizetést. Soron kívül Helyszíni fotókon a Duna apadása, hajóval tüntetik el a nagyobb hordalékot

Állítása szerint a köztársasági elnök távozását, ha nem mond le, az Országgyűlés tudja kikényszeríteni egy úgynevezett megfosztási eljárás keretében. Ám annak megindításához a képviselők ötödének az aláírása szükséges. Majd Dobrev Klára megjegyezte, az aláírások összegyűjtését már megkezdték, és kíváncsian várják, hogy az eljárás végén hogyan fog szavazni a Fidesz – írja az MTI.

Mint ismert, a DK-MSZP-P EP-listavezetője nagyon súlyos vádakat fogalmazott meg Sulyok Tamással szemben: azt mondta, évekkel korábban még ügyvédként termőföldeket játszott át külföldiek részére, majd nem sokkal később mindezt tagadták a kormányzati szervek oldaláról.

Mindezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sem hagyta szó nélkül, aki szerint Sulyok Magyarország egyik legtekintélyesebb jogásza, addig a baloldalon tolongás látható. Hozzátette, Dobrev még a hamis vádtól sem riad vissza, hogy egy kis nyilvánosságot harcoljon ki magának. Hazugságnak nevezte a Gyurcsány Ferenc felesége által tett állításokat, és szívesen megnézné azt a bizonyos feljelentést, végül kiemelte: szerinte Dobrev nem mond igazat, és ha valaki bűncselekményt követ el ebben az ügyben, az a DK vezetője.

Benjamin Netanjahu feloszlatja a háborús kabinetet

Az izraeli miniszterelnök hétfőn jelentette be döntését.