„A repülő szőnyegek, az Agrabah feletti végtelen csillagok, a zene, ami napokig dúdolásra késztetett. Ez maga volt a csoda.” – írja a Collider. Ez a mondat jól érzékelteti, hogy a film nem csupán egy animációs kaland volt, hanem egy olyan élmény, mely a nézők képzeletét is felszabadította, és hosszú időre velük maradt.

A visszaemlékezés szerint azonban a film igazi varázsát Robin Williams alakítása adta. „Visszatekintve azonban Robin Williams Dzsinnje az, ami felejthetetlenné teszi a filmet. A hangja örömöt adott, és amikor energiával robbant be, a Dzsinn úgy tűnt, mintha ő lenne a legélőbb karakter a szobában, még akkor is, ha animált volt.” Williams improvizatív, sziporkázó humora és energiája olyan szintre emelte a karaktert, amelyhez hasonlót addig animációs filmben nem láthattunk.

A főhős, Aladdin (Scott Weinger) egy utcai, talpraesett fiú volt, aki a túlélésért küzdött, míg Jasmine (Linda Larkin) nem elégedett meg azzal, hogy egy palotába zárt, néma hercegnő legyen. „Aladdin maga egy talpraesett utcagyerek volt, aki csak túlélni próbált, Jasmine pedig nem elégedett meg azzal, hogy egy palotába zárt, néma hercegnő legyen.” Kettejük kapcsolata a szabadság iránti vágyra épült, amely egyszerre volt romantikus és lázadó gesztus a hagyományos szerepekkel szemben.

A film egyik legismertebb dala, az A Whole New World szintén mélyen megérintette a közönséget. „Kettejük köteléke a romantikát táplálta, és arra összpontosított, hogy kitörjenek a (szó szerinti és átvitt értelemben vett) ketrecekből, és a szabadságot keressék. Az a fő dal, amelyben egy ‘Teljesen új világot’ akarnak, szintén mélyen összekapcsolódott a közönséggel.” Ez a dal nemcsak a történet szimbolikus üzenetét hordozta, hanem a Disney egyik legismertebb és legtöbbet idézett zeneszámává vált.

Bár 2019-ben a Disney elkészítette a film élőszereplős feldolgozását, amely újra felidézte a történet iránti rajongást, a Collider szerint az eredeti animációs változat továbbra is megközelíthetetlen. „A 2019-es élőszereplős feldolgozás mindenkinek emlékeztetőül szolgált arra, mennyire szeretik az emberek ezt a történetet, de az 1992-es változat érinthetetlen marad.” Ez a kijelentés jól mutatja, hogy a klasszikus ereje nem csupán a nosztalgiában rejlik, hanem abban a művészi és kulturális hatásban, amelyet a bemutatása óta gyakorol.