Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Csapattársait is sokkolta a Neymar felé irányuló gyűlölethullám

Csapattársait is sokkolta a Neymar felé irányuló gyűlölethullám

Csapattársait is sokkolta a Neymar felé irányuló gyűlölethullám
MTI/EPA/Tolga Bozoglu

Többen is kiálltak Neymar mellett, akinek egyesek jóformán ünnepelték a Szerbia ellen összeszedett bokasérülését.

Neymar első és vélhetően utolsó világbajnoki címére készült a brazil válogatottal, ám egy sérülés keresztülhúzta a számításait és nagyon úgy néz ki, hogy a csoportmeccseken már nem is léphet pályára.

A cikk a videó után folytatódik

Hogy mikorra sikerül „összedrótozni” a 30 éves támadót, arra talán most még Rodrigo Lasmar csapatorvos sem tudna megnyugtató választ adni, mindenesetre Neymarnak nem csak a sérülésével kell megküzdenie – írta az ESPN.

Jó néhány, amúgy magukat brazil szimpatizánsnak valló „drukker” ugyanis szinte örült annak, hogy Neymar lesérült, ez pedig még a játékos csapattársait is megdöbbentette, akik kiálltak a PSG csatára mellett.

„Az argentin szurkolók istenként kezelik Messit. A portugál szurkolók úgy bánnak Cristiano Ronaldóval, mint egy királlyal. A brazilok meg azért szurkolnak, hogy Neymar eltörje a lábát” – fogalmazta meg Raphinha az Instagramon.

„Milyen szomorú ez, Neymar karrierjének legnagyobb hibája, hogy Brazíliában született, ez az ország nem érdemli meg a tehetségét és a futballját” – írta Casemiro, akit elborzasztanak a gyalázkodások.

„Nagyon szomorú vagyok, különösen egy olyan ember miatt, aki annyi mindenkinek segít, akinek hatalmas szíve van. Neymar nem ezt érdemli. Ő egy nagyszerű játékos, a csapat sztárja” – tette hozzá.