Tíz év telt el a Charlie Hebdo elleni történelmi terrortámadás óta
A francia szatirikus hetilap különszámmal emlékezik meg a szerkesztőségük ellen elkövetett terrortámadás tizedik évfordulójáról, amely során tizenkét ember vesztette életét.
A 32 oldalas kiadvány, amelynek részleteit hétfőn hozták nyilvánosságra, különleges címlappal jelenik meg, amelyen egy férfi alakja látható, aki egy fegyver tusán ül, felette pedig az „Elpusztíthatatlan!” felirat olvasható.
Laurent „Riss” Sourisseau főszerkesztő, aki túlélte a 2015-ös támadást, vezércikkében hangsúlyozta: „A Charlie Hebdo értékei – mint a humor, a szatíra, a véleménynyilvánítás szabadsága, a környezetvédelem, a szekularizmus és a feminizmus – ma minden eddiginél nagyobb veszélyben vannak.”
A főszerkesztő szerint „a szatíra olyan erénnyel bír, amely átsegített minket ezeken a tragikus éveken: ez az optimizmus. Ha nevetni akarunk, az azt jelenti, hogy élni akarunk. A nevetés, az irónia és a karikatúra az optimizmus megnyilvánulásai.”
A kegyetlen támadás
2015 január 7-én két személy behatolt a magazin szerkesztőségébe, amit az ügyészség szerint Mohamed próféta megbosszulásának szándékával követtek el. A támadók külön figyelmet fordítottak arra, hogy Stephane Charbonnier akkori főszerkesztő is az áldozatok között legyen.
A hetilap, amely régóta feszegeti a szólásszabadság határait, korábban Mohamed prófétát gúnyoló karikatúrákat közölt, az iszlám vallásban pedig a próféta ábrázolása szentségtörésnek számít.
A következő két napban egy harmadik támadó megölt egy rendőrnőt, majd egy párizsi külvárosi kóser szupermarketben négy zsidó túszt. A merénylő egy videóüzenetben elmondta, hogy az összehangolt támadásokat az Iszlám Állam nevében hajtották végre.
A támadások nyomán világszerte együttérzési hullám bontakozott ki, amelyet a „Je suis Charlie” (Én Charlie vagyok) hashtag jelképezett. A tragikus események ugyanakkor egy franciaországi iszlamista erőszakhullám kezdetét is jelezték.