Erre a jelenségre a kutatók szerint évtizedek óta nem volt példa. A BBC-nek nyilatkozó cápakutató, Chris Pepin‑Neff úgy fogalmazott:
„Ez a legközelebbi – térben és időben egyaránt – cápatámadás‑sorozat, amit 20 év kutatás alatt valaha láttam.”

Január 18‑án egy 12 éves fiút szállítottak kritikus állapotban kórházba, miután cápa támadta meg a Sydney‑i kikötőben. Másnap egy 11 éves gyerek szörfdeszkáját harapta át egy cápa Dee Why strandján, majd néhány órával később egy férfit ért támadás Manly közelében – őt is életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. Január 20‑án pedig egy negyedik szörfös „mellkasi sérülést szenvedett”, miután egy cápa a deszkájába harapott, mintegy 300 kilométerrel északabbra.

A gyors egymásutánban történt esetek miatt tucatnyi strandot zártak le, és újra felerősödtek a cápairtásra vonatkozó követelések – ám a szakértők szerint ez nem jelent megoldást.

Miért történt hirtelen ennyi támadás?

A szakértők szerint a támadások hátterében környezeti tényezők és a vízben megjelenő vonzó anyagok állnak. A Sydney környéki három esetet valószínűleg bikacápák okozták, és mindhárom támadást napokig tartó heves esőzések előzték meg. A város meteorológiai állomása 24 óra alatt 127 milliméter csapadékot mért – ez volt a legcsapadékosabb januári nap 38 éve.

A RMIT University kutatója, Rebecca Olive szerint ez ideális környezetet teremtett a bikacápáknak: „A bikacápák imádják a meleg, félsós vizet, amit a legtöbb más cápa elkerül. Szeretik a folyótorkolatokat és az öblöket, így a heves esőzések után a szárazföldről beáramló édesvíz tökéletes volt számukra.”

Az esőzések ráadásul szennyvizet és tápanyagokat is a tengerbe sodortak, ami odavonzotta a kishalakat – és velük együtt a cápákat is. „Egyértelműen van valami vonzóanyag a vízben. A kis halak feljönnek a felszínre, a bikacápák feljönnek a felszínre, mindenki a partközelben van – és ekkor jelentkezik a probléma.”

Valóban egyre több a cápatámadás?

A hivatalos statisztikák szerint Ausztráliában az elmúlt 30 évben valóban nőtt a cápatámadások száma: a ’90‑es évek évi 8-10 esetéről a 2010‑es évekre évi 20–25 körülire. A kutatók azonban hangsúlyozzák, hogy ez nem a cápák agresszivitásának növekedését jelzi, hanem: a part menti népesség növekedését, a vízi sportok terjedését, a jobb adatgyűjtést, és a vastagabb neoprén ruhákat, amelyekkel tovább maradnak a vízben az emberek.

„A találkozások száma jóval magasabb, mint régen, egyszerűen azért, mert sokkal több ember megy a vízbe. De a harapások aránya nem nő olyan mértékben, mint ahogy a vízben lévők száma. Ahhoz képest, hogy naponta hányan használják az óceánt, a támadások ritkák, a halálos esetek pedig még ritkábbak.”

A szakértők szerint a média, a drónfelvételek és a pontatlan szóhasználat – amikor minden találkozást „cápatámadásnak” neveznek – szintén torzíthatja a közvélemény érzékelését.

Segítene a cápairtás? A szakértők szerint nem

A támadások után ismét felmerült a cápák irtása, ám a kutatók határozottan ellenzik. „Megértem, hogy egy támadás után felmerül a cápairtás igénye… de határozottan ellenzem, hogy azért öljünk cápákat, hogy fenntartsuk a biztonság illúzióját a szörfözés vagy úszás közben.”

Pepin‑Neff szerint a tudomány egyértelmű: „Egyszerűen nem működik. A politikusok jobban érzik magukat tőle, az aktivisták jobban érzik magukat tőle, de senki nem lesz biztonságosabb a vízben.” Hozzátette, a probléma nem a cápákban, hanem a vonzóanyagokban rejlik. „Hiába ölsz meg minden cápát Sydney kikötőjében – ha északon van egy cápa, és a vonzóanyag még mindig a vízben van, akkor be fog úszni.”

Hogyan lehet csökkenteni a kockázatot?

A szakértők szerint a legjobb módszer a tudatosság növelése:

• kerülni kell a fürdést és szörfözést heves esőzések után
• az önkormányzatoknak több védett fürdőhelyet kellene kialakítani
• a strandolóknak realistábban kellene tekinteniük az óceánra

„Ausztráliában úgy kell kezelnünk a strandot, mint a vadont. Az ausztrálok tudják, hogyan kell navigálni a természetben. Csak meg kell erősítenünk, hogy az óceán továbbra is vad. Az az elképzelés, hogy az óceán mindig biztonságos, a cápák pedig mindig veszélyesek – épp fordítva van. Az óceán soha nem biztonságos, és a cápák nem mindig veszélyesek. Mi vagyunk útban, nem pedig az étlapon.”