Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Elgázolta egy busz, majd 200 méteren át húzta magával

Elgázolta egy busz, majd 200 méteren át húzta magával

Elgázolta egy busz, majd 200 méteren át húzta magával
Fotó: Unsplash/Hobi industri

Horrorbaleset történt Kassán.

Az Új Szó szlovák napilap a kassai rendőrség közlésére hivatkozva számolt be arról, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett egy nő, akit egy busz legázolt a kassai buszpályaudvaron, majd mintegy 200 méteren át húzta magával.

A cikk a videó után folytatódik

A szörnyű baleset még május 20-án, hétfőn történt, amikor a busz épp az állomás peronjai között haladt, majd elsodorta a nőt. A nő ennek következtében az úttestre zuhant, ám ezt a busz vezetője nem észlelte, s áthajtott rajta.

A nő az első tengely és a jobb első kerék közé szorult, a busz pedig mintegy 200 méteren keresztül vonszolta magával. A sofőr csak akkor állt meg, amikor hallotta a nő sikolyát. A nőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ám úgy tudni, azóta már sikerült stabilizálni az állapotát.

Az incidens idején nem tartózkodtak utasok a buszon, a kiérkező rendőrök pedig megszondáztatták a sofőrt, ám megállapították, nem állt alkohol befolyása alatt.