Búcsúznak a negyvenes klasszisok, Joaquín Sánchez is elköszönt

MTI/EPA/Jose Manuel Vidal
Sport

Bense Róbert

Szerkesztő

A Betis klublegendája utoljára még beállított egy rekordot.

A 41 éves Joaquín, aki minden bizonnyal az egyetlen olyan európai topfocista volt, akit még a 21 évvel ezelőtti világbajnokságon is láthattunk játszani, tegnap szögre akasztotta a stoplist.

Soron kívül HÉV-vel ütközött egy autó Szigetszentmiklóson, jóformán eltűnt az egyik oldala (fotó)

Habár a válogatottban 2007-ben játszott utoljára, a Betishez, ahová 2015-ben igazolt vissza 9 év kitérő után „levezetni”, még nyolc szezont lehúzott, és még az utolsó idényében fontos szerephez jutott.

Joaquín 30 meccsen, közel 1000 percet töltött a pályán a La Ligában, az Európa Ligában – amelyben gólt is szerzett, valamint a Spanyol Kupában. A háromszoros Király-kupa győztes klubikon pedig természetesen az utolsó bajnokin is pályára lépett.

Mindez azt is jelentette, hogy a szélső összesen 622 mérkőzésen játszott a spanyol bajnokságban, mellyel beállította Andoni Zubizarreta rekordját – ő egyébként kapusként érte el ezt a számot.

Joaquínt a Valencia elleni, 1-1-re végződő találkozó 60. percében cserélték le, és bár könnyek között hagyta el a pályát, abban a tudatban sétált be az öltözőbe, hogy csapata ismét kiharcolta az Európa Liga indulást.

Nem ő volt az egyetlen veterán klasszis, aki elköszönt a profi labdarúgástól, mint korábban megírtuk, a szintén 41 évesen Zlatan Ibrahimovic is visszavonult.