Pikáns történetekről számolt be egy bordélyház vezetője
Egy bordélyház vezetője TikTok-videósorozatban osztotta meg az üzletében történt különleges eseteket és a létesítmény működésének részleteit.
A bordélyházak világának kevésbé ismert oldalába engedett betekintést Catherine De Noire TikTok-on közzétett bejegyzéseiben. A megosztott történetek között szerepel egy különös eset is, amikor egy vendég háromezer dollárt fizetett azért, hogy egy alkalmazott elkísérje őt egy temetőbe egy közös cigarettára, egy másik alkalommal pedig egy kétméteres jegesmedve jelmezben érkező ügyfél kért eszkimós szerepjátékot.
A modern technológia is okozott már kellemetlen pillanatokat az üzlet életében, ugyanis a helymegosztó alkalmazások használata miatt több házastárs is itt szembesült partnere hűtlenségével. Az egyik legmeglepőbb eset során kiderült, hogy egy házaspár különböző napokon, egymás tudta nélkül látogatta ugyanazt a létesítményt – a feleség hétfőnként dolgozott, míg férje péntekenként volt vendég, írja a Daily Star.
A beszámolóból kiderült az is, hogy az intézmény szigorú működési renddel bír. A reggel hat és tíz óra közötti takarítási szünetet követően három csúcsidőszak jellemző: déli irodai ebédszünet, délután három és öt óra között, valamint hajnali egy és négy óra között, a vendégkör többségét pedig 35-55 év közötti középosztálybeli házas férfiak alkotják.
Érdekesség, hogy a biztonságra is különös hangsúlyt fektetnek, ugyanis a rejtett pánikgombok és kamerarendszer mellett nyolc másodperces reagálási idővel rendelkező biztonsági személyzet is ügyel a rendre.