Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Bombariadó volt a Vértes Centerben, amit ki kellett üríteni

Újabb bombariadó történt Magyarország területén, ezúttal a Vértes Centerben, de a rendőrség azt mondja, ennek nincs köz e az utóbbi időben történt iskolai bombafenyegetésekhez.

Bombariadó volt a Vértes Centerben, amit ki kellett üríteniFotó: Unsplash/Scott Rodgerson
Bűnügy

Szabó Kata

Szerkesztő

Az elmúlt napokban több fenyegető is lebukott, köztük két fiatallal. Az egyik egyszerre négy iskolának küldött fenyegetést, míg a másik csak 11 esztendős, akinek ugyancsak felelnie kell azért, amit tett, mely egyúttal bűncselekmény.

Legutóbb a Vértes Centert kellett kiüríteni bombariadó miatt, miután a fenyegető szombat délelőtt azt mondta, bomba van a tatabányai pláza épületében. Nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök a helyszínre, hogy megkezdjék az átvizsgálását.

A Kemma azt írja, hogy a hatóságok jelenleg is végzik a szükséges intézkedéseket, zajlik az épület teljes körű átvizsgálása.

Még ebben a hónapban eltűnnek szemünk elől a Szaturnusz ikonikus gyűrűi

Még ebben a hónapban eltűnnek szemünk elől a Szaturnusz ikonikus gyűrűi

Ám ez az állapot nem tart sokáig, még a tavasz vége előtt újra megfigyelhetővé válnak.

Jegyüzérek lopták el Taylor Swift és más sztárok koncertjegyeit

Közel ezer digitális koncertjegyet loptak el és értékesítettek újra kiberbűnözők a StubHub platformon keresztül, köztük Taylor Swift, Adele és Ed Sheeran koncertjeire szóló belépőket - derült ki a New York-i ügyészség vizsgálatából.