Dollár
427,96 Ft
Euró
421,62 Ft
Font
481,45 Ft
Bitcoin
19,971 $

Bombariadó miatt vonult ki a rendőrség több budapesti és egy vidéki plázához is

Fotó: A felújítás alatt álló Nyugati pályaudvar 2020. november 19-én. Előtérben a Ferdinánd híd. MTI/Máthé Zoltán
not image

Takács Petra

2022. április 19. - 18:16

A legfrissebb jelentések szerint több budapesti és egy vidéki plázában is bombariadót hirdettek.

A 24.hu is beszámolt a bombariadókról, a pontos ok azonban egyelőre nem derült ki. A lap úgy tudja, hogy több budapesti plázában is bombariadó van érvényben, és a Mammut, a Corvin Plaza, valamint a Westend is érintett.

Soron kívül Diákjai előtt esett össze egy tanárnő, kollégája kezdte meg az újraélesztését

A 444 beszámolója szerint több helyszínre is ki kellett vonulniuk a rendőröknek kedd délután. A Budapesti Rendőr-Főkapitányság a HVG kérdésére megerősítette, hogy az Aréna Mallt és a Mom Parkot Budapesten már kiürítették.

Az Indexnek azt mondták, hogy jelenleg vizsgálják a kiürítés okát. „Nem csak budapesti plázák érintettek: a Győr Pláza emailben kapott fenyegetést, bombariadó miatt lezárták a kaposvári pláza környékét is, valamint Debrecenben egy bevásárlóközpont mellett a helyi MÁV irodához is kivonultak a rendőrök.” – írja a 24.

Az ORFK a 24-nek azt mondta, az országban több helyszín vonatkozásában is érkezett bejelentés közveszéllyel fenyegetésről. A rendőrség bombakutatói folyamatosan végzik a kutatásokat a helyszíneken.