Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Berki Mazsi végtelenül vonzó és pengeéles formát hozott össze

Berki Mazsi végtelenül vonzó és pengeéles formát hozott össze

Berki Mazsi végtelenül vonzó és pengeéles formát hozott össze
Instagram/Berki Mazsi

Berki Mazsi saját magának is magasra tette a lécet ezzel a formával, amit csak dicsérni lehet, szenzációsan néz ki.

Berki Mazsi valószínűleg idősebb korában is emlékezni fog a 2024-es esztendőre, ami meghatározó volt számára. Mazsi nagy utat járt be a boldogság és a kiteljesedés felé, de úgy tűnik, végre a helyére került, maga mögött hagyván a rossz időszakokat.

A cikk a videó után folytatódik

Az új párja mellett nyugalomra és biztonságra lelt, a Nyerő Párosban is remek párost alkottak együtt. Minden jól működik közöttük, és együtt, kéz a kézben haladnak előre, ami manapság elég ritka, ha megnézzük a többi kapcsolatot. Számos pár csak vegetál egymás mellett, megcsalják a másikat, és így tovább.

Mazsiék boldogok, tervezik a jövőjüket, ráadásul sikeresek is. Mazsinak ez az év volt a nagy kiugrás, ugyanis megnyerte a Sztárboxot, majd a Hell Boxig Kings nemzetközi bokszversenyt is, mely közel 40 millió forintot jelentett számára, amire ugyancsak büszke lehet.

Ami pedig a formáját illet, egyszerűen lélegzetelállító, mely mögött nagy munka van. Nyilván vannak, akik támadják őt, de még csak fel sem fogják, hogy mennyi idő és energia egy ilyen formát összehozni.