Berki Mazsi lehengerlő formában kezdte meg a 2025-ös évet
Berki Mazsi talán soha nem volt olyan boldog, mint az utóbb időben, halmozza a sikereket, boldog párkapcsolatban él, minden eddiginél népszerűbb, és az emberek megítélése is változott vele szemben.
A legtöbb támadást továbbra is Tóth Gabi kapja, akit sokan „bokszzsáknak” tekintenek, bár részben már hozzászokott ehhez. Az énekesnő nemrég megunta a hallgatást, és ezentúl oda fog szólni, ha úgy érzi, hogy szükséges, mert meg akarja védeni magát.
Berki Mazsi ugyan sokkal kevesebb támadnak van kitéve, abszolúte ott van a legtöbbet támadott hírességek között. Vannak, akik csak irigységből teszik ezt, míg másoknak egyszerűen nem szimpatikus, és mindent elhisznek róla a sajtóban.
Ez súlyos hiba, más sztárok esetében is, de Mazsi idei éve egészen másképpen alakult. Már a Nyerő Párossal sokat nyert, az emberek többsége másképpen kezdett el róla vélekedni, aminek természetesen csak örülni tudott, hiszen így az ő mindennapjai is nyugodtabbak.
A Sztárbox rátett egy lapáttal erre, amit megérdemelten nyert meg, majd jött a Hell Boxing Kings, amit ugyancsak behúzott. Mondhatni ez az ő éve volt, miközben a boksz teljesen átalakította a formáját, amiért külön dicséretet érdemel.