Bereczki Zoltán: „ahogy én felnőttem, azt inkább személyiségrombolásnak nevezném”
Elmondása szerint ha mindent elölről kezdhetne, talán az élete is másképp alakult volna, másféle személyiségfejlődésen ment volna keresztül.
Fotó: Instagram/Bereczki Zoltán
Bereckzi Zoltán boldog családban él két gyermekével és feleségével, Bata Évával, ám saját bevallása szerint a gyermekkora nem ilyen volt, ugyanis az őt ért traumák a mai napig kísértik őt, így mindent megtenne azért, hogy a lányaival ez ne történhessen meg.
A Story Magazinnak elmondta, hogy a nagyobbik lánya most elsős gimnazista, aki már egy sokkal másabb világban nő fel, mint amiben neki kellett, ha pedig mindent elölről kezdhetne, talán az élete is másképp alakult volna, másféle személyiségfejlődésen ment volna keresztül.
„Mert ahogy én felnőttem, azt inkább személyiségrombolásnak nevezném. Az általános iskolám teljes ideje alatt értek atrocitások. A középiskola pedig felemás volt: részben inspiráló, részben szintén romboló. (…) Szülőként is elhatároztam: lehet, hogy az én gyerekkoromat megnehezítették, de a lányaimat nem hagyom, nekik szabadságban kell felnőniük”
– hangsúlyozta a színész.
A volt tanárai kapcsán kifejtette, néhányuk ma már bűnözőnek számítana, mivel olyan dolgokat tehettek meg, amik ma már elképzelhetetlenek lennének. Részletezni nem szerette volna, de azt elismerte, hogy súlyos nyomok maradtak utána a diákok lelkén, köztük az övén is.
NE HAGYD KI
Sokáig gyűlölt iskolába járni
Majd az egykori tornatanáráról mesélt, aki „poroszosan” nevelte őket, de igazából egy agresszív személyiség volt, aki alkoholproblémákkal küzdött, valamint azt gondolta, a gyerek abból ért igazán, „ha jól tarkón verik” – írta a Blikk.
„Sokszor láttuk illuminált állapotban. Máig élesen emlékszem, hogy nyolcadik év végén egyszer teljesen elázva azt ordította az arcunkba: gyűlöllek benneteket! Ma már tudom, ez azt jelentette, önmagát gyűlöli, de azt akkor még másként fogtam fel”
– árulta el Bereczki Zoltán.
Egyedül a sportolás és a támogató pedagógusok tartották benne a lelket, de még ennek ellenére is gyűlölt iskolába járni, és ez az álláspontja csak a színművészeti főiskolán változott meg. Emellett biztosra vette, hogy ezek a nehéz évek rányomták a bélyegüket a személyiségére, amit művészként még nehezebb volt elviselnie.
„Hosszú évek óta gyakorlom, hogyan tudom megőrizni vagy újra megtalálni az egyensúlyt, hogy ne billentsen ki egy iszonyú igazságtalanság, ami körülöttem vagy éppen a világban történik” – tette hozzá.
