Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Benyugtatózták az idős gyulai férfit, majd kifosztották

Benyugtatózták az idős gyulai férfit, majd kifosztották

Benyugtatózták az idős gyulai férfit, majd kifosztották
Fotó: Unsplash/Mariana Rascão

Szerencsére elkapták azt a két férfit, akik benyugtatóztak egy idős gyulai férfit, majd amikor elaludt, elvették a pénzét: ébredés után azonban az áldozatnak is feltűnt, hogy hiányzik a pénze, a rendőrök pedig gyorsan intézkedtek.

A police.hu beszámolója szerint egy aljas pénzszerzési kísérletre került sor Gyulán: egy lakóházban 2021. szeptember 2-án este két ismerőse pénzt vett el a házigazdától.

A cikk a videó után folytatódik

Egyikük ott lakott egy bérelt szobában, míg a másik férfi látogatóba ment hozzájuk és együtt italoztak, ám közben régi sérelmek is szóba kerültek, és a páros elhatározta, hogy egyikük nyugtatójával elaltatják az idős férfit, utána pedig elveszik a pénzét.

A bérlő tíz tablettát tört össze, üdítőbe tette és odaadta neki – a házigazda megitta, elaludt, és ekkor több tízezer forintot vettek el tőle, amit elosztottak. A begyógyszerezett férfi azonban hamar felébredt és azonnal sérelmezte, hogy nincs meg a pénze, ezért az élettársa hívta a rendőrséget.

A két férfit a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésével gyanúsítja. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2022. szeptember 28-án továbbították az ügyészségre.