Az MGM ekkor mutatta be a Ben-Hur: A Tale of the Christ című némafilmet, ami – ahogy a Collider írja – már epikus formában dolgozta fel Lew Wallace regényét. A Ramon Novarro főszereplésével készült alkotás száz év távlatából is lenyűgöző, és sokak szerint legalább olyan erős adaptáció, mint a későbbi, színes változat.

A némafilmes Ben-Hur nem az első Wallace-adaptáció volt, de az első olyan, amely valóban megpróbálta visszaadni a regény monumentális léptékét. A történetet korábban színpadon is játszották, de az MGM a húszas évek közepén úgy döntött, filmre viszi a művet, hogy szélesebb közönséghez juttassa el. A stúdiót a regény óriási népszerűsége is motiválta: Wallace műve évtizedekig az Egyesült Államok egyik legnagyobb könyvsikere volt.

A produkció azonban korántsem volt zökkenőmentes. A Photoplay Magazine 1924-es beszámolója szerint a római forgatás során a film elveszítette eredeti rendezőjét, Charles Brabint, akit Fred Niblo váltott, és a főszereplőt is, mivel Ramon Novarro négy hónap után átvette a szerepet George Walshtól. Mindezek ellenére a film elkészült, és közel két és fél órás játékidejével a korszak egyik legambiciózusabb vállalkozása lett.

Akkoriban minden más volt

A 1907-es, mindössze 15 perces, engedély nélküli rövidfilmhez képest a 1925-ös változat valódi filmeposz volt: lélegzetelállító operatőri munka, grandiózus díszletek, Francis X. Bushman emlékezetes alakítása Massalaként, és mindenek felett a szekérverseny-jelenet, amely a mai napig a hollywoodi akciókoreográfia egyik alapköve.

A film hatása még a későbbi, 1959-es változatban is tetten érhető. A színes remake ugyan mára a műfaj aranyszabványa, de a némafilmes verzió több ponton inspirálta: Kevin Brownlow filmtörténész szerint a szekérverseny nyitó részeit átvették a későbbi filmben, bár a remake több látványos ütközést tett hozzá, miközben elhagyott néhány ikonikus kameraállást, például a híres „pit shot”-ot.

A 1925-ös Ben-Hur nemcsak művészi, hanem technikai mérföldkő is volt: a korszak legdrágább némafilmjeként készült, és bebizonyította, hogy a film médiuma képes olyan léptékű történeteket elmesélni, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. A film ma már közkincs, és ingyenesen elérhető például a YouTube-on – így bárki megnézheti, hogyan született meg a Ben-Hur-mítosz első igazi filmes változata.

Még mindig erős a hatása

A hatása pedig messze túlmutat saját korán. A Collider kiemeli, hogy a szekérverseny-jelenet vizuális öröksége olyan modern filmekben is visszaköszön, mint A herceg Egyiptomban vagy a Star Wars I.: Baljós árnyak pod-race szekvenciája, amik több beállítást is közvetlenül a Ben-Hur 1959-es – és így közvetve az 1925-ös – változatából merítettek.

A némafilmes Ben-Hur tehát nem csupán egy korai adaptáció, hanem a hollywoodi epikus film műfajának egyik alapköve, amely száz év után is megállja a helyét, és amelyet érdemes újra felfedezni.