Akadt egy kis gond Jennifer Lopez és Ben Affleck randiján (videó)
Nem éppen úgy alakult Jennifer Lopez és Ben Affleck délutáni randija, mint ahogyan azt elképzelték.
Jennifer Lopez és Ben Affleck már a 2000-es évek elején egy párt alkottak, amikor a közösségi média legjobb jóindulattal is gyerekcipőben járt. Emiatt a világsztárok még elérhetetlenebbnek tűntek, és szabályosan üldözték őket pár fotóért. Ma ez már kevésbé van így, köszönhetően a közösségi médiának.
Az egyik legnagyobb álompár voltak, sokan biztosak voltak az esküvőjükben és a közös családalapításban. Végül a média nyomására is szakítottak, és külön alapítottak családot, amit sokan sajnáltak. Ugyanakkor teljesen sosem mondtak le egymásról, és majdnem 20 évvel később újra összejöttek.
Sokat nem vártak az eljegyzéssel, és már házas emberként élik az életüket. Akárcsak más párok, ők is szoktak randizni, közös programot szervezni, de most akadt egy kisebb probléma, ami keresztülhúzta a számításaikat. Ben luxus BMW-je ugyanis defektet kapott Los Angelesben, ami miatt gyorsan félre kellett állniuk.
Ezzel nem számoltak, és azon a ponton meg is akadt a randi. A TMZ fotókat közölt a helyszínről, így láthattuk, hogy milyen laza, trendi megjelenést választottak a délutánra, ami sajnos nem a terveik alapján alakult. Nem estek pánikba, és még mielőtt a környéket ellepték volna a rajongók, megtalálták a megoldást.
Még Affleck híres tetoválása is látszódott a „nyomozás” közben, de nem tudták megoldani a problémát. Végül ott hagyták az autót, hívtak egy fuvart, majd a randihelyszín felé vették az irányt, maguk mögött hagyván egy szép lakás árát érő BMW-t. Nem ez az első eset, amikor Bennek meggyűlik a baja a technikával, ugyanis a klasszikus Cadillacje lerobbant az egyik hőhullám alatt, míg egyszer ő vagy a fia véletlenül belehajtott egy bérlet Lamborghinivel egy másik autóba.