Hollik István feltette a kérdést, miszerint honnan érkeztek a dollármilliók a baloldalhoz a választási kampányba.
Kocsis Máté válasza nem váratott sokat magára, nagyon határozottan mondta el a véleményét a Jobbik volt elnökéről, Jakab Péterről.
A közösségi oldalán megosztott bejegyzés szerint Kocsis Máté hazudott róla, azonban mivel Kocsis fideszes „tesz” nagy ívben a törvényekre.
Az ellenzéki politikus azt mondta, meglepődött, amikor azt hallotta kormányzati szereplőktől, Brüsszel akadályozza a pedagógusok béremelését.
Varga Judit igazságügyi miniszter hangsúlyozta, a családtámogatásokat a háborús helyzetben is megvédik, amiből nem engednek.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom nem áll be a Demokratikus Koalíció mögé.
Márki-Zay Péter szerint egy Gyurcsány nélküli, hiteles ellenzéket kell felépíteni, amelyre a fideszesek is szavaznának.
A külügyminiszter a FOX Newsnak adott interjújában közölte, hogy alternatíva hiányában Magarország nagy mennyiségű orosz gázt vásárol.
Ismét a kormány és Orbán Viktor került szóba Kunhalmi Ágnes posztjában, aki szerint az országot vezetők szinte mindenről hazudtak, és hazugsággal szerezték meg a hatalmukat.
Jakab Péter ismét jelentkezett, miután ismét egyre több hír lát róla napvilágot, melyek arra utalnak, hogy nem feltétlen a Jobbik jelentheti számára a jövőt a politikában.
A szövetség felszólította a kormányt, hogy módosítsa a Munka törvénykönyvét egy 2019-es uniós irányelv mentén, melynek értelmében a jelenleginél több fizetett szabadnap állna rendelkezésére az apáknak.