Nemrég ünnepelte 85. születésnapját Kovács László egykori külügyminiszter, a szocialisták volt elnöke, akit egykori párttársa, Gurmai Zita személyesen köszöntött fel.
A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor úgy döntött, azonnali hatállyal felmenti az országos kórház-főigazgatót.
Gelencsér Ferenc leszögezte, „Budapest szabad és szabad is marad”.
Fontos bejelentéseket tehet a kormány a kormányülést követően a csütörtöki Kormányinfón, amin ideje alatt ezúttal is feltehetik a kérdéseiket az újságírók.
Nem mindenki hisz abban, hogy a Momentum valóban nem kér Gyurcsány Ferencből.
A magyar miniszterelnök keveset pihen, különösen a koronavírus-járvány és a súlyos európai helyzet miatt.
A magyar kormány nagyon nagy hangsúlyt fektet a nyugdíjrendszerre, és ez a jövőben még inkább így lesz.
A minisztérium szerint álhírek jelentek meg a sajtóban a Budapest Airport felvásárlása kapcsán, melyek ártalmasak.
Vajda Márta is példátlannak találja ezt az esetet, szerinte azonban félreértésről lehet szó.
A Momentum EP-képviselője egyértelműen kijelentette, nem kíván együttműködni a DK-val, főként nem annak elnökével, Gyurcsány Ferenccel.
A magyar miniszterelnök folytatja a harcot Brüsszelben, miután még mindig nem utalják az uniós forrásokat.