Mint az várható volt, elutasították az alapító Leel-Őssy Gábor beadványát, így nem indul etikai eljárás Gyurcsány Ferenc ellen a DK-n belül.
Már nem kell sokat várnunk arra, hogy Gulyás Gergely visszatérjen a kamerák elé, és otthonról már egy ideje ellátja a feladatait.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök az M1-nek adott exkluzív interjút azt követően, hogy visszatért az Egyesült Államokból.
Orbán Viktor az M1-nek adott interjújában beszélt arról is, mi a véleménye az új köztársasági elnökről, aki Novák Katalin helyét vette át.
A hírek szerint Szentkirályi Alexandra nevét jelentheti be a következő héten a Fidesz Budapest vezetésére a közelgő főpolgármesteri választások előtt.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke hamarosan beszédet mond, várhatóan hatalmas tömeg előbb, mint az általában lenni szokott.
Orbán Viktor és Sulyok Tamás személyesen találkoztak a Sándor-palotában, ahol rendszeresen fognak konzultálni egymással.
A kormány kihirdette, hogy a tömeges bevándorlás miatt szeptember első hetéig biztosan marad a válsághelyzet Magyarországon.
A jövőben üdülési lehetőséggel igyekszik az Egyszülős Központ megkönnyíteni a fogyatékos gyermeküket egyedül nevelők dolgát.
A politikai elemző szerint ő még akkor is „itt lesz”, amikor a jogászt „ejti” majd az ellenzéki nyilvánosság. Ezzel arra reagált, hogy Magyar – feltehetően – új ellenzéki párt megalapításába kezd.
A Demokratikus Koalíció „Isten? Haza? Pedofília!” felirattal és Orbán Viktor arcképével indított plakátkampányt, amelyről a Momentum elnöke is elmondta a véleményét.