Munkagéppel takarítják a romokat a libanoni fõvárosban 2020. augusztus 16-án. Tizenkét nappal korábban Bejrútban 2750 tonna, a kikötõben évek óta tárolt ammónium-nitrát röpült a levegõbe. Legkevesebb 171 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, és százezrek otthona vált lakhatatlanná. A libanoni nemzeti hírügynökség jelentése szerint 601 történelmi épület rongálódott meg a hatalmas robbanásban, közülük 70 összedõlhet, ha nem állítják helyre õket mielõbb. MTI/EPA/Vael Hamzeh

Egy éve történt a bejrúti robbanás, számos kérdés mégis megválaszolatlan maradt

Szerző: Nagy Noel

Napra pontosan egy éve rázta meg Libanont és a világot a szörnyű hír, hogy felrobbant egy raktár Bejrútban, ami a főváros jelentős részét megsemmisítette.

not image

Nagy Noel

2021. augusztus. 4 - 20:49

2020. augusztus 4-én, helyi idő szerint este 6 órát követően a világ legnagyobb, nem nukleáris robbanása történt Bejrútban, ami elpusztította a libanoni főváros kikötőjét és jelentős részét, elképzelhetetlen anyagi károkat okozva.

A robbanást egy raktárban felcsapott tűz okozta, amely raktárban a műtrágyagyártásban használatos, rendkívül robbanékony ammónium-nitrátot tároltak hat éven keresztül. Mint utóbb kiderült, a vegyipari alapanyagot nem tárolták megfelelően, különböző okok miatt, amelyeket később kifejtünk.

A robbanás következtében 214 ember vesztette életét és több mint 6500 ember megsebesült, valamint legalább 300 ezer lakóház rongálódott meg vagy vált teljes mértékben lakhatatlanná. Libanont ráadásul a tragédia a legrosszabb időpontban érte: az ország a történetének egyik legsúlyosabb gazdasági válságával küzdött, tömeges elbocsátások voltak, a pénz pedig folyamatosan inflálódott.

Egy évvel a robbanást követően valamennyi libanoni úgy gondolja, hogy a politikai elit megakadályozta, hogy megtalálják a detonáció felelőseit, akadályozták a nyomozást. Michel Aoun elnök kijelentette korábban, hogy senki nem fog politikai védelmet kapni az esettel függően, a kritikusok azonban ezt máshogy látják.

Bejrút legérzékenyebben érintett régióiban továbbra is ez az eset a fő téma, a mai napig terjednek különböző elméletek arról, hogy mi történhetett – fogalmazott a CNN. Az emberek egy dologban viszont egyetértenek: a politikai elit a hibás mindenért, ezért nagyon remélik, hogy minél hamarabb megdőlnek és börtönbe kerülnek.

Drónnal készült felvétel a libanoni fõváros romos kikötõjérõl 2021. február 3-án. 2020. augusztus 4-én Bejrútban 2750 tonna, a kikötõben évek óta tárolt ammónium-nitrát repült a levegõbe, legkevesebb 191 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, és százezrek otthona vált lakhatatlanná. MTI/EPA/Vael Hamzeh

Pontosan mi okozta a robbanást?

A média és az emberi jogi szervezetek munkájának köszönhetően most már tudjuk, hogy az ammónium-nitrát mellett tűzijátékokat is tároltak a nagyon rosszul fenntartott raktárban, ami tipikusan olyan katasztrófa volt, ami csak arra várt, hogy megtörténjen.

2014-ben a vámhatóságok, nem sokkal a vegyi anyag megérkezését követően hat különböző levelet küldtek az illetékes hatóságoknak, hogy nagyon nagy veszélyt hordoz magában ez a helyzet. Még tavaly májusban, néhány hónappal a robbanás előtt is küldött egy levelet az egyik kikötői dolgozó, aki mintha megjósolta volna az eseményeket:

„Amennyiben ez az anyag kigyullad, az hatalmas robbanáshoz fog vezetni, ami meg fogja semmisíteni a bejrúti kikötőt. Ha az anyagot pedig ellopják, akkor a tolvaj robbanóanyag készítésére fogja tudni ezt felhasználni”

A bejrúti kikötő ráadásul mindössze 100 méterre található a város leglakottabb részétől, így különösen nagy volt a veszély, mely végül realizálódott is: nemcsak a kikötő, de a lakott városrészek is megsemmisültek, ami nagyjából 3.8-4.6 milliárd dollár (1135-1375 milliárd forint) kárt okozott.

Az meglehetősen egyértelmű, hogy az ammónium-nitrát megérkezése óta eltelt évek alatt tudnia kellett volna a politikai elitnek a veszélyről, bár sok ember között terjedt volna ez az információ: Libanonban ezen idő alatt négy különböző kormány és három különböző miniszterelnök volt hatalmon.

Immáron 12 hónap eltelt, azonban továbbra sem tudni egészen pontosan, hogy mitől gyulladt be az ammónium-nitrát a raktárban. A Human Rights Watch emberi jogi szervezet beszámolója szerint Tarek Bitar bíró több különböző elméletet vizsgál, ami felmerülhet a katasztrófával összefüggésben.

Spanyol ENSZ Békefenntartók a libanoni fõváros romos kikötõjében 2020. szeptember 30-án. Augusztus 4-én Bejrútban 2750 tonna, a kikötõben évek óta tárolt ammónium-nitrát röpült a levegõbe, legkevesebb 191 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, és százezrek otthona vált lakhatatlanná. MTI/EPA/Vael Hamzeh

Az egyik elmélet szerint aznap hegesztő munkálatokat végeztek a raktárnál, melynek szikrái okozták a tüzet a 12-es hangárban, ahol a vegyi anyagot tárolták. Egy másik elmélet szerint izraeli légitámadás volt ennek az oka, ám a libanoni hatóságok is megerősítették, hogy ez nem valószínű, mivel nem láttak a radaron izraeli gépeket akkoriban.

Bitar azonban ennek ellenére nem zárja ki, hogy szándékosság lehet a tűzeset és az azt követő robbanás ügyében, ám ez inkább a libanoni Hezbollah terrorszervezethez köthető. Firáz Hatum oknyomozó újságíró szerint pedig egyértelmű ennek az oka:

„Egyre nagyobb a spekuláció, hogy a Hezbollah el akarta pusztítani a kikötőben tárolt ammónium-nitrátot, hogy elfedjék azt a tényt, hogy maguk is rendelkeznek olyan ammónium-nitrát készlettel, amit Bassár el-Aszadnak, Szíria elnökének szállítottak”

Hatum feltételezése szerint ugyanis a Hezbollah, amely hagyományos jó kapcsolatot ápolt a szíriai elnökkel, ammónium-nitrátot szállított Aszadnak vegyi fegyver építése céljából. Erre utalnak azok az összefüggések, amelyeket a teherszállítmány eredeti tulajdonosai és az USA által szankcionált személyek között találtak, akiket az Aszaddal való kapcsolat miatt szankcionáltak.

Erre azért is van esély, mert számos libanoni fegyveres szervezet részt vett a szíriai polgárháborúban, elsősorban a korai években. Saad Hariri, szaúdi támogatású korábbi libanoni miniszterelnök több olyan milíciát támogatott, ami Aszad-ellenes erő volt – erre volt reakció, hogy a Hezbollah pedig a szíriai diktátor oldalán lépett be.

Az ammónium-nitráttal kapcsolatban csak fokozza a rejtélyt, hogy a legtöbb libanoni politikai pártnak vannak ott emberei. A politikusok azért erősítették meg jelenlétüket a kikötőben, mert így a zsebüket tudták tömni az innen származó bevételekkel, adót tudtak elkerülni és még termékeket is tudtak csempészni maguknak.

Bejrút, 2020. augusztus 28. Drónnal készített felvétel a romos kikötõrõl a libanoni fõvárosban 2020. augusztus 28-án. Augusztus 4-én Bejrútban 2750 tonna, a kikötõben évek óta tárolt ammónium-nitrát röpült a levegõbe. Legkevesebb 181 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, és százezrek otthona vált lakhatatlanná. MTI/EPA/Vael Hamzeh

Azzal sikerült megúszni a nagyobb katasztrófát, hogy szétlopták a raktárat?

Az elmúlt év során egyre nagyobb prominenciát szerzett magának a teória, hogy szándékos volt a raktár begyújtása, hogy megtörténjen a robbanás. Van azonban valami furcsa elem az egészben: minden jel arra utal, hogy sokkal kevesebb vegyi anyag robbant be, mint amennyi papíron a raktárban volt.

A Reuters által nyilvánosságra hozott korábbi jelentés szerint ugyanis az FBI úgy becsüli, a 2013-ban a kikötőbe hozott 2755 tonna ammónium-nitrát mindössze 20 százaléka robbanhatott be ténylegesen, ami az anyag gyúlékonysága és robbanóképessége miatt megmagyarázhatatlan lenne.

Egy európai titkosszolgálati vizsgálat pedig megerősítette az FBI találatát, becslésük szerint ugyanis 700-1000 tonnának megfelelő mennyiségű vegyi anyag robbanhatott be. Ezért született meg az egyértelmű elmélet: azért hagyták eredetileg a kikötőben az ammónium-nitrátot, hogy utána az elit azt aprólékosan el tudja lopni magának.

Mint a The Guardian is fogalmaz, erre további jelek utaltak azzal, hogy a hangár biztonsági kamerája már évek óta nem működött. A legtöbb, kikötőben dolgozó ember azonban tagadja, hogy itt bármiféle csempészés lett volna, szerintük ugyanis az mindenkinek feltűnt volna.

Hasszan Diáb akkori ügyvezető miniszterelnök korábban a CNN-nek például elmondta, hogy az ammónium-nitrát létezéséről egyáltalán csak 2020 júniusában szerzett tudomást és azonnali hatállyal további információkat követelt. Július 22-én kapott is egy jelentést, azonban a katasztrofális események opciójával számoló rész „valahogy” kimaradt a riportból.

Diab elmondása szerint ezt követően továbbította az elkészült dokumentumot az igazságügyi minisztériumnak és az államigazgatási minisztériumnak, hogy vizsgálják ki a vegyi anyagok helyzetét. Mint kiderült, az utóbbi minisztérium 2020. augusztus 4-én nyomott pecsétet a dokumentumra – néhány órával a robbanás előtt. Diab szerint pedig ez az időzítés gyanús:

„Valami nagyon furcsa abban, hogy a jelentés július 22-én érkezett, majd néhány nappal később ott volt a robbanás. Valami nagyon gyanús, annak ellenére, hogy ez már egy hétéves ügy. Hét éves, az Isten szerelméért! Ennek az időzítése megmagyarázhatatlan”

A pusztítás nyomai a libanoni fõvárosban 2020. augusztus 16-án. Tizenkét nappal korábban Bejrútban 2750 tonna, a kikötõben évek óta tárolt ammónium-nitrát röpült a levegõbe. Legkevesebb 171 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, és százezrek otthona vált lakhatatlanná. A libanoni nemzeti hírügynökség jelentése szerint 601 történelmi épület rongálódott meg a hatalmas robbanásban, közülük 70 összedõlhet, ha nem állítják helyre õket mielõbb. MTI/EPA/Vael Hamzeh

Furcsaságok az ammónium-nitrát érkezése körül

Rengeteg a megválaszolatlan kérdés az eset körül, köztük az is, hogy végső soron kinek az érdekében érkezett Libanonba az ammónium-nitrát. A The Guardiannek nyilatkozó Shadi Haddid, aki 30 kilométerre élt a robbanás helyszínéről, meglehetősen szkeptikus azzal, hogy valaha ez kiderül:

„Mindenki tudja, hogy nem akarnak ennek a végére járni. Ebben érintett lenne az egész politikai osztály, így vagy úgy”

Mivel helyileg nem nagyon foglalkoznak ezzel a bíróságok, az ügyvédek és az oknyomozó újságírók próbálták felderíteni a szállítmányt hozó orosz teherhajó, a Rhosus hátterét is, ami rejtélyes körülmények között elsüllyedt később a bejrúti kikötőben. Juszuf Seddádi, aki részt vett a szállítmány kipakolásában, szintén felidézte az eseményeket:

„Nem mondták el nekünk pontosan, hogy mekkora mennyiséget viszünk a raktárba, de rengeteg volt. Néhány zsák kifejezetten rossz állapotban volt, némelyiknek víz volt az alján és szétesett, amikor megpróbáltuk a targoncával megemelni”

A The Guardian több forrásból megtudta az elmúlt év folyamán, hogy az ammónium-nitrát egy részét azonnal elvitték, miután megérkezett a hangárba. Ennek ellenére Seddádi és a kikötőmunkások egy része továbbra sem gondolja, hogy igaza van az FBI-nek és az európai nyomozóknak, nem lehetett volna úgy elvinni innen feltűnésmentesen a vegyi anyagot.

Azonban az továbbra sem teljesen tiszta, hogy a Rhosus teherhajónak miért volt annyira sürgős megállni Bejrútban, mivel éppen Jordánia egyik legnagyobb kikötőjébe, Aqabába tartott, hogy 160 tonnányi mezőgazdasági gépet vegyen fel.

A Rhosus azonban már így tele volt és nem lett volna képes ekkora rakomány felvételére. Ráadásul a hajó tulajdonosa egy idő után vitába került a libanoni vámügyesekkel, így a teherhajót lefoglalták és mivel nem sikerült a pontos tulajdonosi kört felkutatni, ezért a legénységet 10 hónapig tartották a kikötőben.

További rejtély az a vállalat is, ami a nitrátot felvásárolta – ez egy tényleges gazdasági tevékenységet nem végző vállalat, a Savaro volt. A nyomozások során kiderült, hogy mindössze két üzletet bonyolított le a cég: egy megállapodást egy azóta felszámolt céggel Grúziában, valamint egy megállapodást egy bányával Mozambikban.

Az utóbbi megmagyarázható alapvetően, mert a bányásziparban gyakran alkalmaznak robbanóanyagokat. Az ügyet vizsgáló jogászok szerint azonban nagyon gyanús a cég háttere, ráadásul ugyanarra a címre be van jegyezve egy olyan vállalat is, ami két olyan szíriai üzletemberhez köthető, akiket pedig az amerikaiak szankcionáltak szintén az Aszad-kötődés miatt.

Azt se tudni, hogy egyáltalán a Rhosus valaha eljutott volna-e Mozambikba az ammónium-nitráttal, valamint továbbra is átláthatatlan a teherhajó tulajdonosi háttere. A Human Rights Watch szerint ezek mind arra utalnak, hogy a libanoni hatóságok minimum bűnös módon hanyagok voltak a Rhosus és annak szállítmányának kezelését illetően.

A német Technikai Segélyszervezet Szövetségi Intézetének (THW) tagjai kutatnak áldozatok után a romok között 2020. augusztus 7-én, három nappal a kikötõi negyedben történt hatalmas erejû, kettõs robbanás után. A detonációk következtében a legutóbbi információk szerint legkevesebb 135 ember életét vesztette, több mint ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehetõ azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították. MTI/EPA/Vael Hamzeh

Libanon a szakadékban – a megsemmisült ország

Egy év telt el a robbanás óta, azonban egyértelműen látszódik, hogy a legfontosabb kérdésekre nincsenek meg a válaszaink. Ha ez nem lenne elég, Libanon eddig sem rózsás gazdasági helyzete csak még rosszabbá vált és Bejrút, amit az ausztrál ABC összefoglalója szerint egykoron a „Közel-Kelet Párizsaként” emlegettek, romokban hever.

Libanon továbbra is érzi a hatását az 1990-ben véget ért brutális polgárháborújának, ami egy borzasztóan inkompetens és korrupt vezetéssel kiegészülve szakadékba rántotta az országot. Ez a felállás már a kataklizma előtt is igaz volt, ez pedig csak rosszabbodott az elmúlt egy évben.

Libanon gazdasági válságának első számú táplálója a hosszú évtizedeken át tartó korrupció, pazarlás és rossz vezetés volt, ami abban is megnyilvánult, hogy a korábbi kormányok jóval több pénzt költöttek, mint ami egyébként rendelkezésükre állt, így mély adósságba taszították az országot.

Néhány közgazdász szerint az ország pénzügyi rendszere olyan volt, mint egy államilag szabályozott piramisjáték, mivel arra hagyatkozott, hogy frissen tud pénzt kölcsönvenni külföldről, hogy vissza tudja fizetni korábbi adósságait.

A tavalyi év folyamán például történelmük során először bejelentették, hogy nem tudják visszafizetni az adósságaikat, amitől a libanoni font szabadesésbe kezdett és 85 százalékot vesztett az értékéből. Ennek következtében szinte mindenkinek odaveszett a megtakarítása és az emberek már az alapvető termékekért sem tudnak fizetni, annyira értéktelen a pénz.

Az elmúlt idők során több tízezer ember vesztette el a munkáját és az ország 5 millió lakosának a fele mélyszegénységben él. A gazdasági és társadalmi katasztrófa annyira súlyos, hogy a Világbank szerint Libanon az 1850-as évek óta a történelem legnagyobb gazdasági válságával küzd jelenleg.

A 2020. augusztus 4-i bejrúti kikötõi robbanás áldozatainak rokonai összecsapnak a rohamrendõrökkel a Mohammed Fahmi libanoni belügyminiszter háza elõtt tartott tüntetésen Bejrútban 2021. július 13-án. A tiltakozók követelik, hogy induljon vizsgálat néhány, az ügyben érintett politikus és biztonsági vezetõ ellen a robbanás ügyében. MTI/EPA/Vael Hamzeh

Ez pedig nagyon szomorú esetekben nyilvánul meg a gyakorlatban, ugyanis mindenből hiány alakult ki, többek között az élelmiszerből, az üzemanyagból és a gyógyszerekből is. Az áramkimaradások állandósultak, csak magánszemély tulajdonában lévő generátorokból lehet néha áramot szerezni.

Az ország kórházai pedig különösen megszenvedik ezt a válságot, kulcsfontosságú gyógyszerek hiányoznak az intézményekből és sokszor elmegy az áram. Amikor pedig egy globális járvány közepén vagyunk, ez különösen nagy gondot okoz, mivel az oltási program sem halad megfelelően, nem meglepő módon.

Néhány kórházban például azt kérik a betegektől, hogy hozzanak magukkal gyógyszereket a kezeléshez, mivel nincs nekik. Nagyon sokan ezért a feketepiachoz fordulnak, ahol sosem lehet 100 százalékosan biztonságos gyógyszert beszerezni, mások pedig külföldre mennek, csakhogy egy bőröndnyi gyógyszert hazahozzanak.

Mit tartogathat a jövő?

Libanon a teljes társadalmi és gazdasági összeomlás felé tart, ami megnyilvánul az emberek feszültségében is, egyszerűen elegük van a korrupt uralkodó osztályból. Elzavarni őket viszont nem lesz egyszerű, ugyanis a hatalom minden szintjébe beépültek.

A nép tüntetésekkel próbál nyomást gyakorolni a politikai elitre, ám sem ők, sem a nemzetközi közösség nem tud elég nyomást helyezni a vezetőkre. A libanoniak ráadásul nem tudnak optimisták lenni, főleg azt látva, hogy semminek nincs következménye.