Egyre több és több idős ember kapja meg az élelmiszer-utalványát.
Már több mint egymillió nyugdíjas kézhez kapta a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára, Zsigó Róbert a Facebook-oldalán közzétett videóban. Az államtitkár hangsúlyozta: „Jól haladunk, már több mint egymillió nyugdíjas kapta meg az élelmiszerutalványt.”
Zsigó kiemelte, hogy az árréscsökkentés célja a családok és az idősek védelme a „túlzó és indokolatlan áremelésektől”, emellett minden nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy egyszeri, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványt kap.
Az intézkedés közel 2,4 millió embert érint, és a jogosultak közül már több mint egymillióan meg is kapták az utalványokat. Ezeket kisboltokban, piacokon, őstermelőknél, valamint nagyobb üzletekben lehet beváltani. Az államtitkár jelezte: „Október 15-ig mindenki megkapja az utalványt, és december 31-ig tudják azokat levásárolni.”
A program célja, hogy a támogatás ne csak a nagy áruházláncokban, hanem a helyi kereskedőknél és termelőknél is felhasználható legyen, ezzel is erősítve a hazai kiskereskedelmet és a közvetlen termelői értékesítést.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Liner/MTI



