Nagy bejelentést tett a kormány, ingyenessé válik a jogosítvány a középiskolásoknak
Újabb nagy bejelentést tett a kormány, melynek értelmében ingyenesen szerezhetik meg a jogosítványt a középiskolás tanulók.
A magyar kormány a fiataloknak is igyekszik kedvezni, és számos támogatást vezetett már be az évek során. Most itt a következő, ugyanis kiderült, hogy szeptember első napjától az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak. Ez magában foglalja a vezetői engedély megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órákat, vizsgákat is.
„2024. szeptember 1-jétől az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak. Ebbe beletartoznak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, vizsgák is.” – írta a Facebook oldalán Tuzson Bence igazságügyi miniszter, aki hozzátette, folyamatosan azon dolgoznak, hogy segítsék az emberek mindennapi életét.
Hamarosan újabb eredményekről fog beszámolni az igazságügyi miniszter. „A deregulációs munkacsoporttal folyamatosan dolgozunk azon, hogy leszámoljunk a felesleges bürokráciával és segítsük az emberek mindennapi életét. A munka folytatódik, hamarosan újabb eredményekről fogok beszámolni.”