Fotókon Barta Sylvia több mint lenyűgöző januári bikiniformája
Az is kiderült, hogy Barta Sylvia egy igen nehéz évet tudhat maga mögött, de a formája mit sem változott, szenzációsan néz ki.
Barta Sylvia az 50-es éveiben is az egyik legjobb nő a magyar hírességek között, amivel nem lehet vitatkozni. Mindig lesznek, akik támadják őt, mivel egyszerűen irigyek rá, melyhez sok más sztár is hozzászokhatott a hosszú évek alatt.
Sylvia ugyan nem részletezte, annyit elárult, hogy egy rendkívül nehéz évet tudhat maga mögött, így most pihenéssel, feltöltődéssel kezdte meg az új esztendőt. Tette ezt stílusosan, és nem mellesleg olyan formában, amiről sokan csak álmodoznak, hiszen az ehhez hasonló vonalakért sokat kell dolgozni.
„Rendkívül nehéz évet magam mögött hagyva pihenéssel, feltöltődéssel kezdtem az új esztendőt! Sapka a hideg, napszemüveg a nap ellen kellett az elmúlt napokban…imádtam a gyógyvízben való ücsörgést, semmittevést, beszélgetéseket, kacagásokat és a hidegből melegbe, forróból fagyosba játékot, valamint az éjszakai fürdőzéseket!”
Sylvia számára igazi kikapcsolódást jelentett a gyógyvizes fürdőzés, amiért hálás az unokatestvéreinek, és már várja a következő hasonló programot. „Fantasztikus időutazás és pihenés volt a gyógyvizes fürdőzés! Köszönöm az unokatesóimnak! Már most várom a következőt! Optimistán várlak 2025!”