Barta Sylvia felejthetetlen élménye a pápa látogatásáról (videó)

Fotó: Ferenc pápa (középen) az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséje előtt a budapesti Kodály Köröndnél 2021. szeptember 12-én. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. MTI/Vasvári Tamás
not image

Hujber Dávid

2021. szeptember 16. - 11:04

A TV2 sztárjának is lehetősége volt arra, hogy nagyon közel figyelje a pápafelvonulását Budapesten, mely hatalmas tömegeket vonzott.

A pápa budapesti látogatása történelmi jelentőséggel bírt, nagyon rég volt példa arra, hogy a világ egyik legfontosabb személye Magyarországon is tiszteletét tegye. Ferenc pápa úgy döntött, hogy Budapestre utazik, amit hatalmas készületek előztek meg.

Természetesen a hírességek között is sokan voltak kíváncsiak a pápa látogatására, többek között Barta Sylvia is ott volt a helyszínen, és nagyon közel videózhatott. Nem túlzás azt mondani, hogy ez egy felejthetetlen élmény volt számára, amire mindig emlékezni fog.

„Életem egyik legfelemelőbb eseménye volt a Ferenc Pápa által celebrált ünnepi szentmise!” – írta a bejegyzésében boldogan Sylvia, aki soha ezelőtt nem lehetett ennyire közel a pápához, és az időjárás is ideális volt.

Szijjártó Péter nagyon korán kezdte a napot, azonnal súlyt ragadott

„A IEC ( 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus )záróeseményére a Máltai Szeretet Szolgálat önkénteseivel és @molnar8040-al vittük azokat a látás -és mozgássérült fiatalokat akikkel együtt zumbázunk évek óta!”

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra.