Putnok és Dubicsány között történt a súlyos baleset, ami miatt mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre.
Mindent megtesznek annak érdekében, hogy mielőbb újra tudják fogadni a vendégeket.
Azóta sem kapták meg azt a kártérítést, ami megilleti őket, így jogi segítséget kértek.
A Silvanus Hotel vezetősége megerősítette, senkit nem fognak elbocsátani a tűzesetet követően, egy családként működnek továbbra is.
Ezúttal Monor és Gomba között vesztett életét valaki, már nem lehetett rajta segíteni, elhunyt a helyszínen.
Újabb és újabb vasúti gázolásról jelentenek, amiknek a 99%-a elkerülhető lehetett volna, de az emberi figyelmetlenségnek nagy ára van.
A visegrádi Hotel Silvanusban szombat délelőtt kitört tűzet bár eloltották, az anyagi károk jelentősek - a hotel maga osztott meg képeket arról, milyen állapotok uralkodnak most az épületben.
A Katasztrófavédelem drónfelvételeket tett közzé a Silvanus Hotel tűzesetéről, ami az elmúlt időszak egyik legnagyobb tüzét hozta Magyarországon.
A Silvanus Hotel igazgatója árulta el, hogy máris megkezdték a hotel átépítését, azonnal reagáltak a helyzetre.
A hivatalos tájékoztatás szerint már az utómunkálatok zajlanak Visegrádon a Silvanus Hotel területén.
Új fotók érkeztek a helyszínről, Visegrádról, ahol váratlanul lángokba borult az ismert és közkedvelt Silvanus Hotel.