Mezőkövesd közelében lezárták a sztráda Budapest felé vezető oldalát.
A Suzukiban öt fiatal, a másik autóban egy 40 év körüli férfi utazott.
Sajtóértesülések szerint a nő szándékosan léphetett a vonat elé, s gyermekét is magával rántotta.
A Pest vármegyei Csévharaszton bukkantak rá az élettelen nő testére, akin már nem lehetett segíteni.
Rövid időn belül újabb halálos tűzeset történt, ezúttal Zalaegerszegen, ahol egy idős nő volt az áldozat.
Az éjjeli gázolásban nem egy, hanem két személy vesztette életét, és az egyik áldozat még kiskorú volt.
A gázolás miatt Debrecen és Nyíregyháza között néhány éjszakai vonat menetideje megnőtt, de azóta helyreállt a közlekedés.
A vontatórész az árokba borult, a pótkocsi pedig keresztben áll az úton.
Hunya Szilviát a Csokonai Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.
Meghökkentő részletek derültek ki a tragikus kimenetelű balesetről.
Pintér Róbert, a Silvanus Hotel ügyvezető igazgatója kizártnak tartja, hogy idegenkezűség történt.