A férfi az életével fizethetett volna azért, amit csinált, végül ki kellett menteni a Dunából.
Egy autó és egy kisbusz ütközött, egyelőre nem tudni, vannak-e sérültek.
Az elgázolt személyt a tűzoltók emelték ki a szerelvény alól.
Ittas lehetett az a 27 éves férfi, aki szombat délelőtt egy idős házaspár halálával végződő balesetet okozott Oroszlány és Csákvár között Mercedesével.
Újabb haláleset történt, ezúttal Kőszegen, ahol egy holttestre bukkantak, és már a halál oka is ismert.
Olyan súlyos sérüléseket szenvedtek az áldozatok, hogy végül nem lehetett megmenteni az életüket.
A Keresztúri út és a Kerepesi út kereszteződéséhez vonulta ki a tűzoltók a súlyos baleset miatt, melynek körülményei egyelőre nem ismertek.
Egy héttel azután, hogy Visegrádon hatalmas lángok csaptak fel a Silvanus Hotelben, Etyeken történt tűzeset.
Több hektáron lángol a nádas, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.
A 60 éves színész is megjelent a Most vagy soha! című film premierjén, ahol örömmel fogadták kollégái.