Kisvasúttal ütközött össze egy személyautó Pálházán.
Összesen nyolc jármű ütközött össze egymással Balatonboglár térségében hétfőn, a késő délutáni órákban.
Tilos jelzést mutatott a fénysorompó, de ennek ellenére kihajtott a motoros az érkező vonat elé, ami elgázolta.
Súlyos volt a helyzet, ami miatt mentőhelikoptert is küldtek a helyszínre a mentésirányítók, majd megkezdték a mentést.
Alig pár órán belül több súlyos baleset is történt a magyar utakon, Szombathelyen például egy autó borult a tetejére.
Kiderült, hogy az elgázolt személy nem élte túl a balesetet, már a helyszínen életét vesztette, nem tudtak rajta segíteni.
Egymást váltják a furcsábbnál furcsább balesetek, amik alig pár órán belül követték egymást a magyar utakon.
Sorra történnek a balesetek a magyar utakon, most épp egy tűzeset miatt kellett az M3-as autópályára sietniük a tűzoltóknak.
Összesen öt ember vesztette életét, köztük egy bajnai apa és fia. A település lakói most gyűjtésbe kezdtek.
A Pest vármegyei Kerepesen történt a furcsa incidens, melynek sérültje is van, akit a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a roncsból.
Húsvét hétfőn történt a gázolás, egyelőre a körülmények nem ismertek, jelenleg is zajlik a helyszínelés az érintett szakaszon.