Újabb és újabb halálos lakástűzről számolnak be a hatóságok, legutóbb Zalában hunyt el egy áldozat, míg nem sokkal azelőtt Nyíregyházán.
Összesen három áldozata van annak a frontális balesetnek, ami Ebes és Debrecen között történt, három ember életét már nem tudták megmenteni.
Rajtuk már nem lehetett segíteni, többen pedig megsérültek, az állapotuk egyelőre nem ismert, ahogyan a körülmények sem.
Rövid időn belül újabb halálos vonatgázolás történt, már nem tudták megmenteni a sérültet, aki életét vesztette.
A budapesti járőrök időben cselekedtek, és tökéletes munkát végeztek, melynek köszönhetően a 74 éves asszony életben maradt.
A 12. osztályos tanuló egy első emeleti ablakból zuhant a mélybe, a rendőrség is vizsgálja az esetet.
Két ember vesztette életét Patakon, amikor kigyulladt egy családi ház.
Egy családi ház gyulladt ki csütörtök délután, a kisgyermeken már nem lehetett segíteni.
Frontális ütközés történt az M3-as autópályán, aminek egy áldozata van, már nem lehetett rajta segíteni.
A videó láttán nem kizárt, hogy akár örökre is bevonhatják a sofőr vezetői engedélyét, aki halálos balesetet idézhetett volna elő.
A katasztrófavédelem szerint a diákok és a tanárok is időben el tudták hagyni az épületet, az oltási munkálatok jelenleg is folynak.