Egyelőre nem teljesen ismertek a körülmények, de az már biztosnak tűnik, hogy jelentős lehet az anyagi kár.
Az áldozaton már nem lehetett segíteni, életét vesztette a halálos tűzben december 26-án, karácsony másnapján.
Karácsony első napján is bőven volt dolguk a tűzoltóknak, szerte az országban.
A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a 81 éves helyi férfi nem biztosított elsőbbséget a motorosnak, ami az életébe került.
Furcsa baleset történt az M7-es autópálya fejér megyei szakaszán, amikor egy autó nekiszaladt egy álló rendőrautónak.
A motoros sérülései olyan súlyosak voltak, hogy már nem lehetett megmenteni az életét, a helyszínen elhunyt.
Gyakorlatilag totálkárosra tört az autó, amire Dunavecse térségében találtak rá az M8-as autópálya egyik szakaszán.
Újabb halálos vonatgázolás történt, az elgázolt személy sérülései olyan súlyosak voltak, hogy már nem lehetett rajta segíteni.
A fotók alapján egészen megdöbbentő, hogy az összelapított Suzukiból élve szálltak ki.
Legutóbb Gyöngyös közelében történt halálos gázolás, egy nő az áldozat, akin már nem tudtak segíteni.
Veszprémben és Borsodnádasdon szinte egy időben gázoltak halálra két embert, akiken már nem lehetett segíteni.