Az egyik kamion motortere kigyulladt a baleset következtében.
A helyszíni fotókon jól látszik, hogy jelentős lehet az anyagi kár, nagyon ritkák az ehhez hasonló incidensek Magyarországon.
A jelentések szerint többen megsérültek abban a balesetben, ami Budapest IX. kerületében történt.
Ijesztő balesetet rögzítettek egy érdi kereszteződésnél, fékezés nélkül hajtott a Skodába a szemből érkező Suzuki sofőrje.
Egy újabb életveszélyes jelenet, ezúttal az M1-es autópályáról, aminek ideje alatt akár többen meghalhattak volna.
Hárman sérültek meg a balesetben, mely egy szabálytalanul közlekedő sofőr miatt következett be.
Elgázolt egy embert a vonat Dunakeszi alsó megállóhelynél, ami miatt csak egy vágányon közlekednek a vonatok az érintett szakaszon.
Egy Intercity és egy személyvonat volt mindössze 150 méterre álltak meg egymástól hétfő késő este Tápiógyörgyén.
Rég volt példa hasonlóra, a kamion gyakorlatilag teljes mértékben lezárta az utat az M3-ason, egyelőre nem tudni, hogyan sikerült összehozni a manővert.
Szerencsére nem történt komolyabb baleset, és a többi közlekedő is segítségére sietett, érdemes fokozottan ügyelnie minden motorosnak most, hogy ilyen szokatlanul enyhe az időjárás.
A balesetben az egyik személy olyan súlyosan megsérült, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.