Sorra történnek a furcsa balesetek az esős csütörtöki napon, ezúttal az Örs vezér térnél csúszott hiba egy autós számításába.
A baleset körülményei nem ismertek, de az már biztos, hogy a két kamion frontálisan karambolozott egymással a 38-as főúton.
A túlszabályozottság a frusztrált sofőrben csak még több feszültséget szül, aki garantáltan szabályt szeg az első adandó alkalommal, ahol már nem figyelik. A probléma gyökere egészen máshol van.
Közvilágítási oszlopnak csapódott egy autós Budapest III. kerületében, a Bécsi úton, ami miatt forgalomkorlátozásra kell számítani.
Egy férfi és felesége vesztette életét a szörnyű balesetben, ami Somogy megyében történt vasárnap.
Kívülről nem látszik nagy sérülés az autón, de a vezetője mégsem élte túl a balesetet, nem tudtak rajta segíteni.
A Katasztrófavédelem arról számolt be, hogy időközben eloltották a fonyódi nádas tüzét, mely tizenöt hektárnyi területen okozott problémát Fonyódnál.
Mindent megtettek érte, amit csak lehetett, sokáig kitartott, de a szervezete végül feladta a harcot, örök álomra szenderült.
A tűzoltók a helyszínen vannak, ám a heves szél nehezíti az oltási műveleteket.
Egyelőre nem ismertek a pontos körülmények, de a férfi életét már nem tudták megmenteni.
A tűzoltóknak kellett felhozniuk a bajba került személyt, akit ezt követően átadtak a mentőszolgálat munkatársainak.